Chapter 9. - You like him, don't you?

Szép napot, gyerekek! Újra itt!:)
A fejezet közös erővel készült, de kívételesen nem Anna volt a segédem, hanem egy olyan személy aki nagyon nagyon közel áll a szívemhez. A 7. fejezetben apró betűvel már megemlítettem az általam 'Vitéz úrfinak' nevezett urat. Nos, a fejezetben ő volt az, aki kicsit Ryan agyával gondolkodott. :)
Szóval billentyűzetet bekészíteni és gratulálni a mi Vitéz Tominknak! :)
Szeretnék itt válaszolni a kommentekre ha nem haragszotok. Szóval...

Csillár: Ismered Annát! Szerintem nem meglepő a zeneválasztás. :) Ryanékre pedig még mi is kíváncsiak leszünk.:) Készülj, mert vasárnap fulladásig foglak ölelgetni:) Imádlak, ám! <3

Holdvirág: Köszönjük a kommentet megint! Nagyon aranyos vagy, örülünk, hogy tetszett! Reméljük Ryannel kapcsolatban idővel sikerülni fog kielégíteni a kíváncsiságodat.:)

Áfonya: Drágaság!:) Mi is imádunk!:) Köszönjük! A zene teljes mértékben Anna érdeme, de megsúgom Skrillex-et is szereti. ;) Mindenevők vagyunk mind a ketten. :) A videó szerintem is aranyos ötlet volt, Nusi érdeme. :) Remélem tetszik ez a fejezet is. Nekem ez a kedvencem. :)) Puszi!

Vitéz: Még mindig tartom, hogy túlságosan elfogult vagy! :) Köszönjük. :) A nutella életem szerelme, persze, hogy nem maradhat ki!:D Imádlak.:)

Eszti: Üdv a blogon! :) Hát igen Áfonya a mi jótevő tündérünk:)) Köszönjük szépen a dícséretet, igyekszünk!:) Nos, eléggé le voltam strapálva, depis hangulatú fejezetet pedig nem akartam, szóval megszenvedtem vele, hogy ne jöjjön át a szomorú hangulat. Nekem írni mindig öröm, sok mindenen átsegített már. :) IMÁDJUK A HOSSZÚ KOMIKAT! ;) Remélem ez is hasonlóképpen tetszeni fog!:)

Chapter 9.- You like him, don't you?

(Zene) 

/Ryan/ 

 

- Ryan! Ryan, figyelsz te rám?- kérdezi Daniel ingerülten, mert észrevette, hogy teljesen elkalandozom.
- Persze, haver, folytasd! – válaszolok egy kissé zavartan.
- Szóval, úgy kéne, hogy…- és itt az újabb filmszakadás. Gondolataim csak Léna körül forognak. Még alig ismerem, de csodálatos pillantása rögtön megbabonázott.
- Hát persze tökfej!- idézem fel a szavait, amelyeket oly bájosan mondott, hogy nem tudtam rá haragudni. Az agyam szüntelenül dolgozza fel találkozásunk perceit, józanul próbálja feltérképezni a történteket. Majd a fantáziám veszi át az irányítást és különböző szituációkat vázol elém. A következő pillanatban már a csillagokat nézzük egy magányos fa tövében és hallgatjuk a tücskök szerenádját, amikor aztán…
- Akkor a megbeszélt helyen találkozunk, rendben? – kérdezi Daniel határozottan.
Újra itt vagyok a valóság kőkemény világában és persze fogalmam sincs miről volt szó.
- Izé… hogyne. – próbálok határozottnak tűnni, nem sok sikerrel. Danny is látja rajtam, hogy valami nincs rendben, de nem kérdez semmit, csak kajánul mosolyog. Érzem, ahogy vörösödik a fejem, nem szeretem, mikor ezt csinálja.  Azon se lepődnék meg, ha rájött a ”kis titkomra”. A kínos csendet végül a karórám csipogása töri meg, érzem, hogy most kell elmennem mielőtt, rátérnénk egy számomra bizalmas beszélgetésre.

- Elég későre jár, azt hiszem hazamegyek.- mondtam kissé feszülten.

- Rendben haver, kikísérlek.
- Nem kell köszi, már kitalálok. – mondtam neki mosolyogva.

Így hát kezet rázok Dannyvel és kilépek a szobájából.  Egy gondolat motoszkál még a fejemben, ami nem hagy nyugodni: távozás előtt mindenképpen be akarok még pillantani hozzá. Ahogy igyekszem a bejárati ajtó felé, bekukkantok Léna szobájába. Lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy zenét hallgat a számítógépnél, és az ütemre kopog az asztalon. Akárcsak én, ő is maximum hangerővel bömbölteti kedvenc számait, ami egy kisebb mosolyra adott okot nekem. Nincs bátorságom beköszönni. Furcsa, általában ez nem szokott gondot okozni. Félek, hogy lányos zavaromban valami hülyeséget mondanék, amire, lássuk be, igen sok az esély. Nem időzhetek tovább, még a végén lebukok, így halkan lépdelve hagyom el a szobát és lépek ki a házból.
Nem lakom messze a Bright családtól, metróval csupán 25 perc, de sétálni van kedvem, át kell gondolnom a dolgokat. Sose hittem volna magamról, hogy ennyire érzelgős is lehetek. Egy teljesen új Ryant ismerek meg a személyemben, de ez egy cseppet sem zavar. Kiveszem a zsebemből az MP3-lejátszómat és hosszas keresgélés után, James Blunttól az egyik kedvenc számomat hallgatom meg sokszori ismétléssel. Óriási szerencsém, hogy senki se hallja a borzalmas hangom, ahogyan a szám refrénjét éneklem. De ennek most ki kell jönnie.

Végre otthon vagyok, a család már alszik, gyorsan felslattyogok a szobámba. Lefekvés előtt még bekapcsoltam a laptopomat, hogy megnézzem gyorsan a Facebookot. Léna még nem írt vissza, ami egy kicsit rosszul esik, de próbálok pozitívan gondolkodni.

- Biztos nem vette még észre. – nyugtatgatom magam.
Jó hír, hogy kiderült, milyen programot szervezett az én lökött haverom, Danny. „ Holnap hatalmas szurkolás lesz, már alig várom!” – vele: Ryan Davis, itt: Emirates Stadium.

Szuper, holnap focimeccs, talán ez segíthet elterelni egy kicsit a gondolataimat…
 

/Léna/

- Kérlek, hugi! Légyszíves.- agyamra megy. Esküszöm, ha Dave nem tartózkodna itt, simán hozzá vágnám a salátás kanalat a kezemből.
- Felejtsd el! Nem tudsz olyat mondani, amiért én képes lennék végig nézni azt…azt az izét.-  fintorgok. Valahogy egyáltalán nem hoz izgalomba, hogy egy csomó pasi között üljek órákig és nézzem, ahogyan előttünk kergetik a labdát. A sporttal kapcsolatos eszmecserékből pedig úgysem értenék semmit…- Egyáltalán minek kellek én oda?
- Azért mert megígértem, hogy bemutatlak. Naaaaa…
- Szerintem már nem vagy óvodás, hogy így nyivákolj, Dan. – szól közbe az eddig csendesen szemlélő, szószt kavargató David. -  A húgod pedig nagylány, majd ő eldönti akar-e menni vagy sem.
- Semmi gondom nincs azzal, hogy bemutass. De miért pont egy focimeccs kereteink belül? Nem lehetne inkább, hogy áthívd őket? Vagy mit szólnál, ha elmennénk mondjuk egy étterembe?
- Tudod, ha szeretnél megtennéd ezt nekem. –löki oda, miközben előveszi a tányérokat és megterít. Pontosan tudja, hogy ezzel mindent elér nálam. Alattomos módon ki is használja.
- Jó!- morgom, mire nagy vigyor kerül az arcára és szorosan megölel.
- Imádlak!
- Van is miért…- a mogorvaságom valószínűleg csak akkor fog eltűnni, ha vége lesz annak a szörnyűségnek. Ami lássuk be még jó pár óra múlva lesz…Fantasztikus.

- Ebéd után indulunk. - foglal helyet az asztalnál.
- Elvigyelek titeket?

- Nem kell, Apu! Megbeszéltem Ryan-nel, hogy a Starbucksnál találkozunk. –mi? Ezt nem mondhatok komolyan Daniel.
- Mi? A Tökfej is jön? –adok hangot felháborodásomnak.

- Most miért utálod ennyire? – kérdi.
- Én  nem..nem utálom..- habogok. Igazából én sem tudom miért tiltakozom ellene ennyire. Túl nagy hatást gyakorolt rám az előző este, én pedig félek ettől. Félek az érzésektől, amiket kivált belőlem, de ez még nem ok arra, hogy ellenszenves legyek vele. Nem érdemli meg, elvégre bocsánatot kért. Én pedig nem válaszoltam...
Elmélázásom felkelti a bátyám figyelmét, elfordított fejjel vizsgál. Mikor végre a szemébe merek nézni, ő kaján mosollyal néz rám, mire vörös színt ölt az arcom.
- Neked tetszik, ugye? -vigyorog, erre már az apám is felkapja a fejét.
- Mi? Állj! Ki tetszik neked, kislányom?
- Senki. -szólalok meg halkan, fejemet kezeimbe temetem. - Honnan veszed ezt, Dan?
- Ryan is ugyanilyen elvarázsolt arcot vágott, miután találkoztatok....





 

****

- Mégis mit mondjak neki, miért nem írtam vissza? - fordulok bátyámhoz, miután elindulunk a megbeszélt hely felé.

- Mondjuk mond, hogy elaludtál. -ránt vállat.

- Szerinted most haragszik?
- Nem. De ha rosszul is esett neki, elfelejti miután bocsánatot kérsz. -mosolyog. Szemben velünk a járdán feltűnik egy magas szőke hajú alak, farmer térdnadrágban és egy fekete atlétában. Arcát napszemüveg takarja, de láthatóan meglepődik, mikor meglát a bátyám mellett.
Mit láthat az én arcomon? Valószínűleg ijedséget, ahogy a bátyám is.
- Nyugi, Hercegnő! Vigyort!- vág oldalba, s én szófogadóan mosolyt festek az arcomra, annak ellenére milyen harcok dúlnak a lelkemben a fiú láttán. - Csá, haver!

-Sziasztok! -köszön vissza.
- Szia, Ryan! -köszöntöm most először nevén és rámosolygok, mire leveszi a szemüveget és elereszt egy olyan félmosolyt amitől megremegnek a térdeim.

Hosszú szemezés után a bátyám szólít fel minket az indulásra. A fiúk halk beszélgetést folytatnak a mai meccsről. Kicsit lemaradok. Elgondolkozom a srác viselkedésén. Talán még nincs veszve minden...

- Hé!- fogom meg a fiú karját, erre ő meglepetten hátrafordul és lenéz rám. Legalább egy fejjel magasabb nálam, ami nem könnyíti meg a dolgom. Hát igen, törpének születni kell. - Ne haragudj, hogy tegnap nem írtam vissza, csak.....elaludtam.

-Semmi baj! De akkor ugye nem haragszol? Tudom, hogy bunkó voltam....- mély hangja megrészegít, szemei rabul ejtenek. Teljesen elmerülök a tekintetében, azt sem veszem észre, hogy ő mellettem csak magyaráz és magyaráz.
- Óh, ugyan! Én is viselkedhettem volna normálisabban....

- Akkor szent a béke? -kérdezi, miközben kitárja karjait.

- Szent.- őszinte mosoly költözik arcomra, amikor karjaiba bújok, szinte elveszem az ölelésében. Kicsit hosszúra nyúlik ölelkezésünk, de annál édesebb.
- Khmm...-bátyám köhintésére szétrebbenünk. Zavarban vagyunk, mind a ketten. - Meddig szobrozunk még itt?

 

****

 

Fáradtan dőlök be az ágyamba fürdés után. A mai nap, vagyis a fiúk lefárasztottak. Órákig voltam összezárva 5 fiúval. Aranyosak voltak, de az én agyam nem a brit faviccekhez van szokva. Olyan viccekkel próbáltak megnevettetni, amilyenekkel régen Anna is tette. Egyik sem volt vicces, de nevettem, mert tudtam, hogy csalódott lenne, ha nem sikerülne felvidítania...

Miután végigszenvedtem a meccset, felajánlották, hogy kárpótlásul meghívnak egy fagyira. Öten, egy fagyira. Kinevettem őket, mire közös megegyezés alapján Ryan hívott meg egy 3 gombócos fagyi csodára.

A Tökfejre visszatérve, -igen, bírom őt, de ezt a nevet akkor sem mossa le magáról-, sokat beszélgettünk. Elmesélte, hogy a szüleivel és a testvéreivel él. Van egy öccse, Peter és egy húga, Liz. Ikrek, mindössze 8 évesek. Született ördögfiókák, akárcsak az én öcsém.

Pont mint én, ő is mindenféle zenét meghallgat és szeret a természetben lenni, az esőben sétálni, olvasni, és csak úgy álmodozni mindenféléről..
Mindent összevetve, hihetetlenül hasonlítunk és rövid idő alatt nagyon közel került hozzám. Mintha mindig is ismertem volna.

 

Talán a mai nap egy életre szóló barátság kezdete, de én azt sem bánnám, ha kicsivel több lenne mint barátság...

 

~Vitéz Tomi & Amy.

Vigyázz!....Kész!.......KOMMENT!:)

 

Jövőhéttől indul a kollégium, szóval fejezetek lehet nem lesznek rendszeresen, de mindent megteszünk az ügy érdekében.:) <3

 

Chapter 8. - The mysterious stranger.

A nyolcadik fejezet megérkezett.Tádáááá. :DD Nehéz szülés volt, ezt most ketten hoztuk össze. Inkább átkötő fejezetnek mondanám. :)
Három dolog lenne:
1. Nagyon nagyon nagyon ( el sem tudjátok képzelni mennyire nagyon) köszönöm a kommenteket az előző fejezetemhez: Áfonyának, Buborééknak, Holdvirágnak, Vitéznek ( :'D) és Csillárnak.2. Az első három személynek + Vivien Zsuzsannának  köszönöm a kommenteket a 'Fontos' című bejegyzésemhez. Nagyon sokat segítettetek vele. Ha ti nem vagytok lehet tényleg abbahagyom, szóval KÖSZÖNÖM! 3. Anna drága zeneajánlásai:

·         http://www.youtube.com/watch?v=D0GwXB5DAKA

·         http://www.youtube.com/watch?v=g8z-qP34-1Y

·         http://www.youtube.com/watch?v=By7ctqcWxyM

Üzenet tőle: Ezeket hallgattam írás közben, és nagyon szerelmetes lettem beléjük:D

Ha van kedvetek nyugodtan hallgassátok a fejezet mellé. ;)

-Amy.

Chapter 8. - The mysterious stranger.

 

Halkan nyomom le a kilincset. Az ajtó kicsit nyikorog, de nem annyira hangosan, hogy bárki is felébredhetne rá. Óvatosan lopózom végig az emeleten, nem akarom felkelteni a bátyámat. A lépcső tetejéről észreveszem, hogy a konyhából halvány fény szűrödik ki. A félelem rögtön elönt. Mi van, ha betörő az? Észreveszi, hogy itt vagyok és megerőszakol...vagy mi van, ha megeszi a csokimat, amit Dannytől kaptam? Akkor fogom a húsvágókést és feldarabolom apró darabokra. Oké, tényleg nem vagyok normális. Biztos csak Dave az. Igen, csakis ő lehet.
Lábaimat vigyázva pakolom egymás után, kezemben az üveg vázával, amit az emeletről felkaptam haladok le a lépcsőn. Legalább van mit hozzávágjak a titokzatos idegenhez. Jobb félni, mint megijedni, nem igaz?
Két méterre állok a konyha bejáratától, amikor motoszkálást hallok. Mintha a hűtőben kotorászna valaki. Minden bátorságom összeszedve belépek az ajtón és a lábam földbegyökerezik attól amit látok. Ezt nem hiszem el.
A pult tele van nasival. Gumizukor, táblás csokik, chipsek, egy láda sör, energia ital, M&M's és a nutellám. Egy magas szőke hajú srác túrkál a hűtőben. A mi hűtőnkben.
-Khmm....-köszörülöm meg a torkom, mire felém kapja a fejét.
-Te meg ki vagy?- veti oda nekem félvárról. - Ha betörő akkor rohanj, talán nem köplek be....Vagyis várj! Még szép, hogy beköplek!- a gúnyos mosolyától a hideg ráz, de komolyan.
- Már nem azért, de minek törnék be a saját otthonomba?- vágok vissza, miközben végig nézek rajta. Magas, nagyon magas és kigyúrt. Rövid szőke haja kiemeli az amúgy is feltűnően kék szemeit és szögletes arcát. Egy fekete melegítőnadrágot és egy szürke atlétát visel. Nem mondanám, hogy rossz pasi...sőt. - És amúgy is inkább nekem kellene megkérdeznem, hogy TE ki vagy?
- Jó próbálkozás, szivi- kacsint rám.- de itt csak Daniel és Dave lakik, azaz két pasi...- magyaráz. Eközben végig néz rajtam, majd mintha elgondolkozna. Látom ahogy az a bizonyos villanykörte felgyulladna a feje felett. Leesett neki. Az arca vörös színt ölt. - Öhhm....te vagy Léna, ugye? - túr bele zavartan a hajába.
- Jó reggelt, tökfej!- forgatom a szemeimet. - Megtudhatnám végre a neved és, hogy mit keresel itt?
- Ryan vagyok, a tesód legjobb barátja. Épp filmezni készültünk és leküldött nasiért. - az említett személy éppen ekkor robban be a konyhába.
- Oh, szia hugi!- mondja nekem, miközben odamegy a tökfej mellé és felveszi a cuccokat. - Megismerkedtetek?
-Ja, fantasztikus ismeretséget kötöttünk. -horkantok. - Hé, az a nutella az enyém.- kiáltok

 rá.
-Nincs rá írva a neved. - ránt vállat és elindul felfelé, de én felkapok egy a pulton hagyott tollat és elé állok. Kikapok a kezéből az üveget és ráfirkantom, hogy Lena.
-Most már rá van!- nyújtom a nyelvem. Egy kanállal és a szerzeményemmel elindulok a szobámba. - Örültem,tökfej!
-Ryan vagyok.
-Hát persze, tökfej! - kuncogok és eltűnök a lépcsőfordulóban.

Nem tudok aludni, a tv-t ki-be kapcsolgatom. Végül magamhoz veszem a lap-topom, és szörfözmi kezdek a neten, miközben falo, a nutellám. Az éjjeli szekrényemről néha elveszem a hideg kólám, és belekortyolok. Az Angry Birds nem köti le túlságosan a figyelmem. Felmegyek Facebook-ra, csekkolom a leveleim. Anna rengeteget küldött. Legfőképp képeket. Az anyukája és nevelőapukája karika gyűrűjéről, amit hamarosan már az ujjaikon lehet látni. A ruhájáról, ami a nagy napon lesz rajta. Nagyon csinos darab volt. És nagyon kék. Felül kék-fehér csíkos, majd a derekánál van egy nagyon pink rész, amit meglehet kötni, és az alja ugyanolyan kék, mint felül a csíkok. A füleséről, amit színes fonalakkal díszített, valami fura technikával oldotta meg, ami nagyon hasonlít a dns-re.

Ezeken kívül rengeteg zenét linkelt nekem, és a legtöbb magyar volt, (Esti Kornél, Kiscsillag, Kispál, Vad Fruttik, stb.) tehát az összes kedvence közül küldött valamit. Mindhez hozzáfűzte, hogy „nehogy elfelejtsél már. ZENE NÉLKÜÜÜÜÜL MIT ÉREEEEEEK ÉÉÉÉÉN?!”  Áh, nem őrült. Kicsit se.

Fülessel hallgatom meg őket, ingatom a ritmusukra a fejem, oda-vissza.  Honvágyam van. Hiányzik a családom, barátaim. Mindenki. Még az idegesítő szomszéd, nagyothalló néni is.  Egyszerre minden megváltozott. Nyár eleje van, és… Londonban vagyok. És. Itt is maradok. Ez nem csak egy nyaralás. Ez már… az életem.

A honvágy ellenére úgy érzem magam, mint Aranyhaj, mikor végre kiszabadult a toronyból, az Aranyhaj és nagy gubancban. Szabadnak. Mindent – és talán mindenkit, bármennyire is tökfej - meg akarom ismerni. Mindenről tudni akarok. A közeljövőben a srácoknak - David és Danny – el kell vinniük minden fontos helyre, amit csak ismernek, vagy szeretnek. Nem lesz kifogás. Na, jó, ez kicsit… agresszívan hangzik.

Még mielőtt elfelejtettem volna biztos-ami-biztos alapon leírtam ezt Dannynek facebook-on. Nem akartam zavarni, mégis csak itt van a tökfej haverja.

Rendes választ adtam Annának is, aki – mint utólag megszámoltam – 23 zenét küldött nekem. Meg a képeket. Meg egy saját készítésű videót. Lenanak.avi. Letöltés. Megnyitás.

Feketeség, majd balról beúszik egy fehér felírat; Lénának. Elindul egy videó. Ami az utolsó Magyarországon töltött estémről szólt. Annáék kis házából, mi a kapuban állunk. Egyre közeledünk, majd nyílik az ajtó, és egy emberként felordítanak: MEGLEPETÉÉÉÉÉS! Halkan elkezdődik egy zene. Majd képek jönnek egymás után, folyamatosan. A zene már teljes hangerőn szól. A legrégebbi közös képektől, a legutolsó csoportképig. Ritmusra váltakoznak. Az összes cikis, vicces, csodás kép bekerült ebbe a videóba. A szám elhalkul. Megint megjelent a fekete háttér. Hiányzol Csajszi! Készítők: Lilla, Nikol, Anna. Bolondok. Nevettem, és sírtam is egyszerre. Annyira… sok emlék köt oda. Annyira szeretem őket. Majd az utolsó infó: Zene: Sum 41-Crash Nagyon szeregihunerazxgndrthionv. Szeretünk.
Ui.: Sajnáljuk az előzőt. Minden Nikol hibája. :DDDDDDDDD

Hangosan felnevetek. Alig bírom abba hagyni. Őrültek.
Közbe mégis a könnyeim potyognak. A szomorúság miatt. Rettentően hiányoznak.

Kopognak.
- Léna, minden renden? – hallom halkan Danny hangját.
- Persze, gyere nyugodtan.
Belépett. Elkerekedtek a szemei.
- Mi a baj, miért sírsz?
- Ezt nézd. – elindítom a videót, megint. Mikor vége lett ránézek. – Na, mit szólsz? – mosolyogok.
- Ez… nagyon kedves. Baromira szeretnek a barátaid. Üzenem Annának, hogy…
- Mond meg neki te, bármit is akarsz. – szakítom félbe, majd kacsintok. Elvörösödik.
- Amúgy Ryan üzeni… vagyis. Majd megmondom neki, hogy mondja meg ő. – vigyorog. – Lényeg, hogy nagyon jó videót hoztak össze Annáék, a szám választás pedig megér még egy pacsit is.
- Ne. Ki. Mond. – ismételem monoton hangon, majd elmosolyodomm.

Danny kimegy a szobámból. Becsapja a szobája ajtaját. Két perc múlva jön egy levelem, és egy ismerősnek jelölésem. Ryan Davis. Visszaigazoltam, majd megnéztem az üzenetét:
Ryan Davis
a minute ago
Sorry.

Ebből még akár valami barátság féle is kisülhet. De csak ha nem próbálja meg újra elcsórni a nutellám.

 

Nagyon nagyon örülnénk egy (jó)pár kominak!! :) 

-Nusi & Amy.

Fontos.

Tudjátok megfogadtam magamnak, hogy én nem leszek olyan aki azt mondja '6 komment és csak azután kövi'. De kezdem megérteni őket. Tegnap például 21 oldalmegjelenítésem volt, ebből egyetlen egy komment született. Kérdem én, akkor minek csinálom? Ennyi erővel írogathatnám a füzetembe is, ahol csak én látom. Tudjátok rohadt szar érzés, amikor ennyire értékelik azt amit csinálsz. Most komolyan ennyire rossz amit csinálok?
Mert most erősen elgondolkoztam rajta, hogy kész vége, bezárom a blogot.

Egyenlőre maradok, aztán meglátjuk mikor kerül fel a következő fejezet. Ha így haladunk a kommentekkel akkor nem hiszem, hogy a közeljövőben.

-Amy.

Chapter 7. -Home, sweet home.

Halló, halló ez itt a tollfelvásárló! Dunnákat, párnákat, kacsatollat,libatollat :DD Oké tudom, hogy nem vagyok vicces.   

Új fejezettel jelentkezem, ami most teljesen az én művem. :) Nem tudom mit mondhatnék...remélem tetszeni fog. :)
Katt ide-- >http://www.facebook.com/pages/Sunshine-Of-London/305817259449172?ref=hl

xo.

Chapter 7-Home, sweet home.

Egy olyan tipikus brit tégla ház előtt álltunk meg, aminek hatalmas ablakai vannak. Így ránézésre két szintes lehet. Az ajtó ugyan nem piros, ahogy vártam, de talán sikerül rávennem Dave-et, hogy fessük át. Nem vagyunk messze a városközponttól, épp csak nem jut el idáig a City zaja.  Ahogyan szétnézek észreveszem, hogy az utcában állandó a nyüzsgés. A gyerekek kint játszanak az utcán, a szülők a kapu előtt beszélgetnek és csak akkor jönnek rá, hogy csemetéik is itt vannak, amikor el halad az utcában egy-egy autó, de akkor aztán úgy ordítanak, mint akinek elefántcsorda haladt át a lábán. Otthon érzem magam. Eszembe jut, amikor régen én játszottam ugyanígy kint az utca közepén. Magyarországon.
- Nem egy leányálom, mi?- vág oldalba óvatosan Danny, mire Davidtől bezsebel egy nyakast.
- Kíváncsi leszek arra a házra, amit te veszel a SAJÁT pénzedből.- mondja neki bőröndömmel a kezében és elindul befelé. Dan csak szemforgatva közelebb hajol hozzám és a fülembe suttog:- Legalább közel van a Soho.-kacsint rám játékosan.

Nos, London ugye világváros, ahol mindenféle nemzetiségű nép megtalálható. A különböző népcsoportok általában egymás szomszédságában telepednek le. Viszont, amikor az ember egész napos robotolás után egy kis kikapcsolódásra vágyik, ami nála a táncot, zenét, ivászatot, éttermet és egyebeket jelent akkor csakis egy helyre megy, oda ahol a nemzetek találkoznak. Na ez a Soho. Tömény bulizás és luxus. Régen megszállottan arra a részre akartam költözni, hisz ott fordul meg a legtöbb sztár.Kis hülye voltam tudom, de tizenkét évesen melyik kislány nem ezt gondolná?

Ábrándozásomból hirtelen felébredve családom után indulok. Az ajtón belépve még a szám is tátva marad. Az ember el sem hinné, hogy ez a ház így nézhet ki belülről.  Hatalmas. Amint belépek, egy nappali fogad. De még milyen! Az egész házban a barna és a fehér árnyalatai dominálnak. A nappaliban helyet foglal egy nagyobb és egy kisebb kanapé, egy fotel és ami a legjobban vonzza a szememet, egy kis kandalló. Elképzelem, ahogy télen itt ülök egy bögre forrócsokival és egy könyvvel a kezemben, miközben kint nagy pelyhekben hull a hó. Imádom.

 

- A te szobád az emeleten van.- karolja át David a vállam.- Danny kuckója is ott van, az enyém viszont a földszinten.  Az emelet a kettőtöké, én csak néha napján teszem be oda a lábam. Igazából félek mi várna rám ott. -húzza mosolyra a száját, de nekem más ragadja meg a figyelmemet.
- Várj!-nézek rá felhúzott szemöldökkel.- Azt mondod van szobám?? Mármint direkt nekem berendezve? Én azt hittem kapok valami vendégszoba félét.
-Ugyan kicsim -húz magához,mire én megadóan hozzábújok.- Mióta tudom, hogy létezel minden házunkban volt egy szoba, csak neked. Valahogy éreztem, hogy egyszer rád találunk.
- Jajj ne már! Utálok sírni.- nevetek fel. Könnyes szememen keresztül alig látok,de azért nyomok egy puszit az arcára. - Hol van Danny?- fordulok körbe a nappaliban, nem látom sehol.
- Mikor lettem én ilyen érzelgős?-suttog maga elé elképedve, majd mint aki álomból riad fel rám néz.-Ohh, felvitettem vele a cuccaid. Szóval kíváncsi a birodalmára, kisasszony?-tartja a karját,én pedig nevetve belé karolok.

- Ne számíts valami nagy dologra! Mivel nem ismertelek nem tudtam melyik a kedvenc színed, milyen dolgokat szeretsz. Így a húgom, a nagynénéd lánya segített berendezni. Ha nem tetszik csak szólj és...
-Dave, vegyél levegőt!- kuncogok. - Biztosan tetszeni fog, nyugi.
-Igen, Apa vegyél levegőt! Hallottad a ház Úrnőjét.- kacsint rám bátyám.- Na kinyitod végre?- olyan mint Ádám ajándékbontás előtt, karácsonykor. Nagy levegőt véve lenyomom a kilincset, és benyitok.

  

Egy kicsi, de otthonos szoba fogad. A falak lila és fehér színben pompáznak, ahogyan az ágyneműm is. A franciaágy mellett két oldalon egy-egy fehér szekrény van polcokkal. Bal oldalt a hatalmas ablak alatt egy színekben ide illő komód áll, másik oldalt pedig egy íróasztal szintén színben passzoló székekkel. Az ággyal szemben a falon van egy kisebb plazma tévé, alatta egy kisebb házimozi rendszerrel. Arrébb látok két ajtót, az egyiken egész alakos tükör lóg. Benézve egy gardróbót pillantok meg. Nem nagy, de lényegesen nagyobb, mint az otthoni szekrényem.

- A másik ajtó mögött mi van?- fordulok David felé.
- Sully és Mike a Szörny Rt-ből. Be ne nyiss! Még a végén megesznek.- szól be Danny, mire középső ujjam felmutatva ismertetem az egyezményes jelet, ami minden nyelven ugyanazt jelent.
- Pedig reménykedtem, hogy a nagy és erős bátyám megvéd.- sóhajtok fejet csóválva, tettetett elkeseredettséggel.
- Hol van neked nagy és erős bátyád?- néz körül a szobában kutatva Dave, majd pillantása megállapodik a jómadáron. - Ja, hogy ő??!!
-Én is szeretlek titeket.- horkant az érintett. - Megnézed még ma?

Nyelvemet nyújtogatva nyomom le a kilincset. Érzem, ahogyan a szám O alakúra nyúlik. Külön fürdőszoba.

- Wííííí.- vigyorogva nézek szét a szintén lila fürdőben. Eléggé kicsi de nekem pont elég.  Kifordulva a helyiségből nekifutásból vetődöm az ágyamra. Imádom ezt a szobát. Mosolyogva, csukott szemekkel hallgatom a sutyorgást.

- Szerinted tetszik neki?
- Drága Apukám, értek a nők nyelvén! A királylány imádja.
- Milyen nő? Ismersz te NŐKET? Én eddig csak lányokról tudok.- hallom ahogyan megveregeti a vállát. - Nyugalom fiam, eljön annak is az ideje. - valaki becsukja az ajtót, míg a másik mellém fekszik.
- Hahó!- bökdös meg.- Nehogy elaludj nekem, hé! (szerk.:Ez is miattad van Vitéz úrfi! Rám ragasztod a beszéd stílusodat.)
- Mi van, Dan?- fél szemmel lesek rá.
- Azon gondolkodtam - kezdi, de nem néz rám, szüntelenül a plafont bámulja- van-e kedved eljönni velünk kocsmázni?
- Kik azok a 'velünk'?
- Hát a haverjaim. Megígértem, hogy bemutatom a csodaszép hugicámat.- nem tudom kitől tanulta ezt a kaján nézést, de hogy ijesztő az biztos.
- Először is: menj szemészhez!- vágom oldalba.- Másodszor pedig , nem lenne baj, ha ezt most kihagynám? Még ki kell pakoljak és igazából most nincs sok kedvem bárhová is menni.- húzom el a számat.- Ne haragudj!
- Nem haragszom. Igazából gondoltam, hogy elfáradtál.
- Legközelebb oda viszel, ahova akarsz. -mondom neki, miközben feláll.
- Oh, tényleg? - emelgeti a szemöldökét vigyorogva.
-  Rohanj, mielőtt hozzád vágok valamit! - látszólag szótfogad, de mielőtt kilépne azért hozzám vágja Gyuszit, akit a bőrönd tetején hagytam. Nem akartam szegényt táskákba passzírozni, had lásson világot. :) - Ha még egyszer fájdalmat okozol neki, kasztrállak! -ha a szemeimmel ölni lehetne, az ajtóban álló idióta már a földön vergődne kínjában.
- Szerintem észrevetted már te is, de a biztonság kedvéért megsúgom: Az a majom NEM ÉL. PLÜSS. Nem érez fájdalmat és az sem érdekli, ha nem lát semmit Londonból. - hahaha. Milyen vicces! Ha most nem iszkolt volna ki az ajtón, félő lett volna, hogy tényleg kárt teszek benne.

****

- Eszméletlen a szobád! Nekem miért nincs ilyen? - Anna és az ő roppant fogós kérdései. Akkor mit szólna, ha élőben látná?
- Biztos nem érdemled meg. - nyújtom a nyelvem a kamerának.
- Muszáj mindig szapulni? - néz rám szemrehányóan. - Nem hogy inkább megmondanád merre van a bátyád!
- Nem tudom hazajött-e már. Kocsmázni volt. - rántottam vállat. -De várj! DANNYYYYY!
- Nagyon nehéz lett volna kimenni, ahelyett, hogy ordítasz, mint a fába szorult féreg, mi?-épp visszaszólnék valamit, amikor az emlegetett szamár beront az ajtón.
- Mit óhajt hercegnő? -hajol meg előttem, mint azokban az őskori filmekben.
- Anna keresett.- bökök a laptop felé, mire megfogja a szoba másik végében lévő kis fotelt és áthúzza mellém.
- Hey!- integet vigyorogva a cseppfolyós állapotban lévő lánynak.
- Annyira cuki. -sóhajt álmodozva, de azért visszaköszön.- Hii!
- Köszönöm, aranyos vagy.- válaszol neki Danny mosolyogva az anyanyelvünkön, erre én felcsuklok a röhögéstől. Ez a hülye azt hiszi nem tud magyarul.
-  Öhh izéé...-zavarában azt sem tudja hova nézzen.- Én nekem... most mennem kell.. azt hiszem.- hadarja, azzal puszit küldve kijelentkezik a programból. A röhögés olyan erővel bukik ki belőlem,hogy ha a bátyám nem ül mellettem, akkor nem az ölébe dőlök, hanem valószínűleg a fejem összetalálkozik a padlóval.

Hát..érdekes életnek nézünk elébe.

-Amy H.

Kaphatok egy pár komit? Mondjuk egy icipicivel többet, mint eddig? :)

so random.

Holla drágáim! :3 Kisebb változás történt. Első ok: általában, ha én írok fejezetet akkor az elég lassan kerül fel. Hát igen, nem vagyok valami gyors észjárású.  Másodszor pedig kollégista vagyok, a suli pedig nem sokára kezdődik. Gondolhatjátok se gép, se net hogy frisselni tudjak. :/ Azt pedig nem akarom, hogy megint jó hosszú ideig fejezet nélkül maradjatok. Szóval, kitaláltam , hogy mivel Anna drága szeret írni, tud is emellet osztálytársam és legjobb barátnőm írhatnánk együtt. Suliban, suli után együtt összedobnánk azokat a fejiket, ő pedig reményeim szerint fel tudja tenni. Már ha nem kapunk szokás szerint tucatnyi leckét.

Másik bejelentenivalóm pedig az lenne, hogy új történeten dolgozom. Nem tudom lesz-e külön blogom neki vagy felteszem-e egyáltalán. Belekezdtem, mert egyszer akarok egy könyvet. Nos, még meglátom, az viszont érdekelne ki olvasna újabb történetet tőlem.

A lényeg az, hogy itt vagyok, nem tűnök el. Csak éppen mostmár ketten vagyunk.
Love.
~Amy H.

Halihó emberek!:)
Én tényleg, nem akartam, Amy kényszerített.:DDDDDDDD Szóval most be kéne mutatkoznom, vagy mi van. Anna vagyok, vagy Nusi, kinek mi. Amyvel osztálytársak ééééss naaagggyon jó barátnők vagyunk:) Hát nem tudom, mit vártok még tőlem, de nem tudom mit kéne még írnom magamról. mert az szerintem nem olyan fontos ahogy, hogy írjak:D Szóval. Megteszem, amit csak lehet, írok szépeket:)
xoxo.
~Anna

Chapter 6.- Goodbye

Holla! :) Most kivételesen nem én hoztam nektek fejezetet, hanem Anna. Igen, ő az aki a történetben is szerepel. Gondolkoztam és felajánlottam neki, hogy írhat velem ha szeretne. Ő pedig akarta. Tehetséges. Most minden dicsőség az övé.

Drága Annám!

Tudod mind annak ellenére amit leműveltünk. A könnyek, veszekedések és duzzogások ellenére utálnám ha itt kellene hagyjalak. Már a gondolattól is könnybe borul a szemem, ráz a hideg és kétségbeesem. Ez volt akkor is. Szóval kérlek többet ne csináljuk ezt egymással, jó? Majd belehaltam. Így utólag is köszönök mindent amit kaptam tőled. Mert nagyon sok minden volt ám. :) (És itt nem a muffinokra gondolok.)

Szeretlek!

Én.

Chapter 6. - Goodbye

Anna szemszöge

Búcsú. Olyan szomorú szó. Benne van annyi fájdalom, és szenvedés. Őszintén remélem, hogy Lénának nagyon jó lesz Londonban. Nagyon irigykedem és féltem is egyben. Mázlista, hogy kijuthat!

De ő már eldöntötte. Elmegy. Hihetetlenül fog hiányozni.

A telefonom csörgésére ébredtem, a kora nyári napsugár a redőnyöm apró résein élesen a szemembe sütött, mikor fáradtan felültem. Résnyire nyitott szemmel matattam a telefonom után. Kitapogattam nagy nehezen a párnáim közül. Lilla hív. Felvettem.
- Szia, Anna! – halottam a mosolyt a hangjában. – A tegnapi sms-edről lenne szó. Összeszedtem az embereket.
- Ahh, Lilla! – mondtam álmosan – te egy angyal vagy. De komolyan! Köszönöm. Jövök neked egy tábla csokival! – mosolyodtam el. – Akkor őőő… Mikor tudtok jönni?
- Ha egyre megyünk, az jó?! – az órára néztem. 11.21
- Az tökéletes lesz, addig rendbe szedem magam.
- Akkor találkozunk. Puszi. – mondta Lilla, megvárta, míg elköszönök, és kinyomta.

Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, de muszáj volt. Mégis csak Léna búcsú buliját szervezzük hamarosan. Felvettem egy zöld toppot, fekete pamut rövidnadrággal, egyszerű copfba kötöttem a hajam. Kimentem a konyhába, előkészítettem mindent a muffinhoz, és nekiálltam sütni. Szerencsére a lányok hozzák az üdítőket, azzal nem kell foglalkoznom.

Egykor a csengő élesen megtörte a hi-fiből szóló zenét. Kicsit lejjebb halkítottam, és kinyitottam az ajtót a lányoknak. Rengetegen voltak. Lilla az élükön, mögötte Nikol, Odett, Nina, Csilla, Kitti, Lina és Cinti. Léna legjobb barátai, és három unokatestvére: Nelli, Dina és Abigél. Tizenkét lány csak a kis faházunkban fér el, ami a kertünk végében van. Ami azért is jó, mert hangosak leszünk, és mert jobb a szüleimtől távolabb lenni. A lányok mindent kipakoltak a kis asztalra, és vittek ki még széket és a szobámból a piros babzsák fotelem, amin Léna mindig ült, mikor nálunk volt. Amikor megtudtam, hogy Londonba megy, kerestem neki valót. Kap tőlünk egy brit zászlós babzsák fotelt, amibe belevarrattuk a neveinket, hogy mindig eszébe jussunk, ha egyedül érzi magát. Azt egy pink dobozba – Lilla vette, természetesen. Ezt a színéről lehet megállapítani. – rejtettünk, az egyik sarokba, nagy, sötétkék masnival a tetején. A legjobb, hogy ebből Léna nem sejt semmit.
Miután elkészült a sokadik adag muffin, nagy tálcákra pakoltuk és kivittük. És most jött az, amire mindenki várt. Fél négyre jött Léna. Pár perc volt már csak. Beszaladtam a házba, a többiek a faházban voltak.

Csengettek. Kiszaladtam Lénához. Szomorúnak látszott.
- Szia csajszi! – köszöntem vidáman, majd átöleltem.
- Nagyon fogsz hiányozni! – mondta a könnyeivel küszködve. Miután elengedett, elvezettem a faházhoz. Félve nyitott be.

Léna szemszöge

Ott volt az összes barátom. Együtt. Mindenki. Akik azt mondták, hogy nem érnek rá, mert programjaik vannak, ezért nem tudnak elbúcsúzni. És… Ott voltak. Elmondhatatlanul boldog voltam. Hála nekik, most... minden bajom elfelejtettem.

Nikol és Lilla előhozott valami óriási pink dobozt a sarokból. Odett bekapcsolta a hi-fit, amiből dobpergés kezdett el szólni. Könnyes szemmel felnevettem, majd Annára néztem. Bíztató mosollyal nézett rám, majd az ajándékra. Lassan széthúztam a kék masnit a tetején, majd gyorsan neki estem a doboznak. Kék… piros… fehér. Mikor megláttam egy szó jutott az eszembe: HOLYFUCK. De egybe! Ezt. Egy. Brit. Zászlós. Babzsák. Fotel.  És mindenki neve belevarrva! Ez hihetetlen. És most tűnt fel, hogy a vakuk és a fényképezőgépek folyamatos kattogása megtörte az izgatott csendet. Mindenki mosolyogva nézett rám, könnyekkel küszködve. Félkörben álltak körülöttem. Mindenki, akit szerettem. Nem tudtam mást mondani, csak, hogy köszönöm. Megállás nélkül. Odamentem a lányokhoz, akik szorosan megöleltek – mind a tizenhárman. Percekig szorongattak, nevetve. Nagyon jól esett. Napok óta nem voltam ilyen… boldog. Kirángattak a megszokott szürke hétköznapjaimból.

Ahogy telt az idő, úgy fogyott egyre jobban a színes muffin, és az üdítők, a zene egyre hangosabb lett, és kezdtünk megőrülni – mentségünkre szóljon, hogy Anna nem hozta ki az apukája összes sörét a hűtőjükből, és a vodka, amit a lányok hoztak csak félig volt üres.  Pusztán a társaság elég arra, hogy megrészegítsen.

Lassan előkerült a 12 személyes sátor, amit Nina kért kölcsön, egy fesztiválozó ismerősétől.  Nagy nevetések, és szenvedések árán, de kész lettünk. Bepakoltuk a hálózsákokat, majd Anna laptop-ját egy hosszabbítóval behoztuk közénk, és az egyik kedvenc filmem – One Day – néztük meg. A végére már popcornt dobáltunk egymásra. Jobban élveztük, mint a filmet.

A lányok már mind aludtak. Megbökdöstem Annát, aki halkan felnyögött.
- Mond. – mondta álmos hangon.
- Aludtál? – kérdeztem félve.
- Nem. – mostanra fordult teljesen felém.
- Ígérd meg nekem, hogy eljössz még a nyáron hozzám! – suttogtam.
- De csak akkor, ha maradhatok legalább egy hétig, és elviszel egy The Kooks koncertre. – mosolygott.
- Megígérem. – nevettem.

Az órámra pillantottam, 1.23. Mosolyogva álomba ringattam magam.

~***~

Egy napom volt. Minden cuccom összeszedni. Mindent, ami fontos volt. Megkönnyítette a dolgom, hogy David segített a cuccaim szelektálásában, és délutánra Anna is eljött.
- Olyan hihetetlen, hogy elmész. De tényleg. Olyan üres lesz nélküled minden. Mármint, vágod, örülök meg minden, mert jó lesz ott neked… - lefagyott a gyors hadarás után. – Rohadtul irigy vagyok. – durcás képet próbált vágni, de elnevette magát. Gyuszit kínozta folyamatosan. Lehuppantam mellé.
- Ezt add ide, mielőtt még megölöd szegényt.
- Ez. Egy. Plüss. MAJOM. – hangsúlyozta. – Na, gyere, segítek neked pakolni. – majd körbenézett. Amíg ő „segít pakolni” címszó alatt átjött, addig a plüssállatom kínozta, és akkor segített volna, mikor már végeztem. Ezért is szeretem annyira.
A bőröndömet néztük, szüntelen. Barátok közt sose kínos a csend, de ez kezdett már az lenni. Szerencsére Anna megmentette a helyzetet.
- Na, akkor, szeretném látni a „bátyád”. – mondta csillogó szemekkel. Odaültünk az író asztalomhoz, majd miután bekapcsolt a gépem, bejelentkeztem facebookra. Beírtam a nevet, Daniel Bright, majd teljes képernyőre nagyítottam ki a képet. Tudtam, hogy egy „kis” változáson ment túl az utóbbi időben, kivette a piercing-ét, mert begyulladt neki, és a felzselézett haja, már akkorára nőtt, hogy az arcába lógva, lazán, kócosan hordta. Anna pislogás nélkül meredt a képernyőre. Nézte a képernyőn át Danny-t, aki vidáman nézett vissza ránk, a haja mögül.
- Ő… - hosszú szünet után folytatta. – Oké. Vigyél el a bőröndödben hozzá! – tudtam. Meg kell hagyni, hogy Danny nagyon helyes… sokat beszéltem vele, és tényleg összeillenének. Danny az a tipikus srác, aki tökéletesen jó lenne Annának. Az ízlésük, stílusuk, szinte minden, amit szeretnek vagy tesznek megegyező. Tökéletesek lennének. – Léna… - mélyen a szemembe nézett. – Bejelölhetem? – kérdezte félve. Akaratlanul is felnevettem.
- Persze, hallásból már ismer.
- Ha odaérsz. Webcamoznunk kell, és neki is ott kell lennie! – Anna kezd kicsit idegesítő lenni…
- Megígérem. – mondtam.

A délután további része jól telt, elmentünk fagyizni és sütizni a közeli cukrászdába. Végig nevettünk, és mindent, amit tudtam el kellett mondanom Dannyről, amit tudtam. Főleg a „most nincs barátnője” dolgot. Kezd bekattanni ez a lány.

Sokáig voltam fenn. Nem tudtam aludni. Folyamatosan kattogott az agyam. Két percenként gondoltam meg magam, egyszer akartam menni, máskor nem. Fura érzés. Felemészt belülről, és nem hagy normálisan létezni, mert ott kattog az agyadban, belefúrja magát az elmédbe. Mint a legrosszabb rémálmok.

Korán keltem, gyorsan kivasaltam a hajam, és napszemüveggel rejtettem el a hatalmas karikát a szemem alatt. Öcsém még aludt, az író asztalára raktam le egy kis plüss macit, és hozzá egy rövid üzenetet: „Nem akartalak felkelteni. Nagyon fogsz hiányozni, öcsi! Szeretlek: Léna” Nyomtam egy puszit a homlokára majd kisiettem anyuékhoz. Néma búcsúzkodás után, kimentem és szótlanul szálltam be David mellé a kocsiba, és irány a reptér. Amíg utaztunk beraktam a fülhallgatót, és ordítva a kedvenc dalaim hallgattam.

Hatalmas tömeg volt, az emberek tömött sorokban vártak a sorukra. Londonba kevesen utaztak, így mi megúsztuk a nagy sorba állás nélkül. Leadtuk és felvettük a csomagjaink, pár detektoros kapun átmentünk, mikor végre már fenn ülhettünk a gépen.

Miután leültünk el is aludtam, és arra keltem fel, hogy David annyit mond: megérkeztünk. Óvatosan húztam magam után a bőröndöm, majd mikor feltűnt Danny arca, akkor tudtam, megérkeztünk. Vigyorogva mentem oda hozzá, a Heathrow bejáratához. Bíztatóan rámosolygott, majd megölelt.
- Szia, Hugi. – kicsit tudott magyarul, elég lassan mondta ezt a két szót is. Meghatódtam. David készített rólunk egy képet, jól sikerült, majd elküldöm Annának.

A „haza” vezető úton Daniellel beszélgettem, hol magyarul, hol angolul. Mesélte, hogy Anna bejelölte, és mivel szimpatikus volt neki bejelölte. Beszéltek is pár szót, csak Anna elment aludni. Tutira annyira zavarban volt, hogy inkább elment. Ahogy ismerem… ez a legvalószínűbb.
- Estére lebeszéltem vele, hogy majd beszélünk.
- Majd váltok vele pár szót. Számon kérem rajta, hogy tegnap olyan hirtelen eltűnt. – vigyorgott.  Ez jól kezdődik.

A kocsi megállt, nem akartam kinézni az ablakon. David kinyitotta nekem az ajtót. Hű. Azt hiszem itt mostmár minden rendben lesz.

Szerintem fantasztikus lett, úgyhogy akárcsak én Anna és várja a komikat.:)

-fejezet by: Nusi