Chapter 9. - You like him, don't you?

Szép napot, gyerekek! Újra itt!:)
A fejezet közös erővel készült, de kívételesen nem Anna volt a segédem, hanem egy olyan személy aki nagyon nagyon közel áll a szívemhez. A 7. fejezetben apró betűvel már megemlítettem az általam 'Vitéz úrfinak' nevezett urat. Nos, a fejezetben ő volt az, aki kicsit Ryan agyával gondolkodott. :)
Szóval billentyűzetet bekészíteni és gratulálni a mi Vitéz Tominknak! :)
Szeretnék itt válaszolni a kommentekre ha nem haragszotok. Szóval...

Csillár: Ismered Annát! Szerintem nem meglepő a zeneválasztás. :) Ryanékre pedig még mi is kíváncsiak leszünk.:) Készülj, mert vasárnap fulladásig foglak ölelgetni:) Imádlak, ám! <3

Holdvirág: Köszönjük a kommentet megint! Nagyon aranyos vagy, örülünk, hogy tetszett! Reméljük Ryannel kapcsolatban idővel sikerülni fog kielégíteni a kíváncsiságodat.:)

Áfonya: Drágaság!:) Mi is imádunk!:) Köszönjük! A zene teljes mértékben Anna érdeme, de megsúgom Skrillex-et is szereti. ;) Mindenevők vagyunk mind a ketten. :) A videó szerintem is aranyos ötlet volt, Nusi érdeme. :) Remélem tetszik ez a fejezet is. Nekem ez a kedvencem. :)) Puszi!

Vitéz: Még mindig tartom, hogy túlságosan elfogult vagy! :) Köszönjük. :) A nutella életem szerelme, persze, hogy nem maradhat ki!:D Imádlak.:)

Eszti: Üdv a blogon! :) Hát igen Áfonya a mi jótevő tündérünk:)) Köszönjük szépen a dícséretet, igyekszünk!:) Nos, eléggé le voltam strapálva, depis hangulatú fejezetet pedig nem akartam, szóval megszenvedtem vele, hogy ne jöjjön át a szomorú hangulat. Nekem írni mindig öröm, sok mindenen átsegített már. :) IMÁDJUK A HOSSZÚ KOMIKAT! ;) Remélem ez is hasonlóképpen tetszeni fog!:)

Chapter 9.- You like him, don't you?

(Zene) 

/Ryan/ 

 

- Ryan! Ryan, figyelsz te rám?- kérdezi Daniel ingerülten, mert észrevette, hogy teljesen elkalandozom.
- Persze, haver, folytasd! – válaszolok egy kissé zavartan.
- Szóval, úgy kéne, hogy…- és itt az újabb filmszakadás. Gondolataim csak Léna körül forognak. Még alig ismerem, de csodálatos pillantása rögtön megbabonázott.
- Hát persze tökfej!- idézem fel a szavait, amelyeket oly bájosan mondott, hogy nem tudtam rá haragudni. Az agyam szüntelenül dolgozza fel találkozásunk perceit, józanul próbálja feltérképezni a történteket. Majd a fantáziám veszi át az irányítást és különböző szituációkat vázol elém. A következő pillanatban már a csillagokat nézzük egy magányos fa tövében és hallgatjuk a tücskök szerenádját, amikor aztán…
- Akkor a megbeszélt helyen találkozunk, rendben? – kérdezi Daniel határozottan.
Újra itt vagyok a valóság kőkemény világában és persze fogalmam sincs miről volt szó.
- Izé… hogyne. – próbálok határozottnak tűnni, nem sok sikerrel. Danny is látja rajtam, hogy valami nincs rendben, de nem kérdez semmit, csak kajánul mosolyog. Érzem, ahogy vörösödik a fejem, nem szeretem, mikor ezt csinálja.  Azon se lepődnék meg, ha rájött a ”kis titkomra”. A kínos csendet végül a karórám csipogása töri meg, érzem, hogy most kell elmennem mielőtt, rátérnénk egy számomra bizalmas beszélgetésre.

- Elég későre jár, azt hiszem hazamegyek.- mondtam kissé feszülten.

- Rendben haver, kikísérlek.
- Nem kell köszi, már kitalálok. – mondtam neki mosolyogva.

Így hát kezet rázok Dannyvel és kilépek a szobájából.  Egy gondolat motoszkál még a fejemben, ami nem hagy nyugodni: távozás előtt mindenképpen be akarok még pillantani hozzá. Ahogy igyekszem a bejárati ajtó felé, bekukkantok Léna szobájába. Lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy zenét hallgat a számítógépnél, és az ütemre kopog az asztalon. Akárcsak én, ő is maximum hangerővel bömbölteti kedvenc számait, ami egy kisebb mosolyra adott okot nekem. Nincs bátorságom beköszönni. Furcsa, általában ez nem szokott gondot okozni. Félek, hogy lányos zavaromban valami hülyeséget mondanék, amire, lássuk be, igen sok az esély. Nem időzhetek tovább, még a végén lebukok, így halkan lépdelve hagyom el a szobát és lépek ki a házból.
Nem lakom messze a Bright családtól, metróval csupán 25 perc, de sétálni van kedvem, át kell gondolnom a dolgokat. Sose hittem volna magamról, hogy ennyire érzelgős is lehetek. Egy teljesen új Ryant ismerek meg a személyemben, de ez egy cseppet sem zavar. Kiveszem a zsebemből az MP3-lejátszómat és hosszas keresgélés után, James Blunttól az egyik kedvenc számomat hallgatom meg sokszori ismétléssel. Óriási szerencsém, hogy senki se hallja a borzalmas hangom, ahogyan a szám refrénjét éneklem. De ennek most ki kell jönnie.

Végre otthon vagyok, a család már alszik, gyorsan felslattyogok a szobámba. Lefekvés előtt még bekapcsoltam a laptopomat, hogy megnézzem gyorsan a Facebookot. Léna még nem írt vissza, ami egy kicsit rosszul esik, de próbálok pozitívan gondolkodni.

- Biztos nem vette még észre. – nyugtatgatom magam.
Jó hír, hogy kiderült, milyen programot szervezett az én lökött haverom, Danny. „ Holnap hatalmas szurkolás lesz, már alig várom!” – vele: Ryan Davis, itt: Emirates Stadium.

Szuper, holnap focimeccs, talán ez segíthet elterelni egy kicsit a gondolataimat…
 

/Léna/

- Kérlek, hugi! Légyszíves.- agyamra megy. Esküszöm, ha Dave nem tartózkodna itt, simán hozzá vágnám a salátás kanalat a kezemből.
- Felejtsd el! Nem tudsz olyat mondani, amiért én képes lennék végig nézni azt…azt az izét.-  fintorgok. Valahogy egyáltalán nem hoz izgalomba, hogy egy csomó pasi között üljek órákig és nézzem, ahogyan előttünk kergetik a labdát. A sporttal kapcsolatos eszmecserékből pedig úgysem értenék semmit…- Egyáltalán minek kellek én oda?
- Azért mert megígértem, hogy bemutatlak. Naaaaa…
- Szerintem már nem vagy óvodás, hogy így nyivákolj, Dan. – szól közbe az eddig csendesen szemlélő, szószt kavargató David. -  A húgod pedig nagylány, majd ő eldönti akar-e menni vagy sem.
- Semmi gondom nincs azzal, hogy bemutass. De miért pont egy focimeccs kereteink belül? Nem lehetne inkább, hogy áthívd őket? Vagy mit szólnál, ha elmennénk mondjuk egy étterembe?
- Tudod, ha szeretnél megtennéd ezt nekem. –löki oda, miközben előveszi a tányérokat és megterít. Pontosan tudja, hogy ezzel mindent elér nálam. Alattomos módon ki is használja.
- Jó!- morgom, mire nagy vigyor kerül az arcára és szorosan megölel.
- Imádlak!
- Van is miért…- a mogorvaságom valószínűleg csak akkor fog eltűnni, ha vége lesz annak a szörnyűségnek. Ami lássuk be még jó pár óra múlva lesz…Fantasztikus.

- Ebéd után indulunk. - foglal helyet az asztalnál.
- Elvigyelek titeket?

- Nem kell, Apu! Megbeszéltem Ryan-nel, hogy a Starbucksnál találkozunk. –mi? Ezt nem mondhatok komolyan Daniel.
- Mi? A Tökfej is jön? –adok hangot felháborodásomnak.

- Most miért utálod ennyire? – kérdi.
- Én  nem..nem utálom..- habogok. Igazából én sem tudom miért tiltakozom ellene ennyire. Túl nagy hatást gyakorolt rám az előző este, én pedig félek ettől. Félek az érzésektől, amiket kivált belőlem, de ez még nem ok arra, hogy ellenszenves legyek vele. Nem érdemli meg, elvégre bocsánatot kért. Én pedig nem válaszoltam...
Elmélázásom felkelti a bátyám figyelmét, elfordított fejjel vizsgál. Mikor végre a szemébe merek nézni, ő kaján mosollyal néz rám, mire vörös színt ölt az arcom.
- Neked tetszik, ugye? -vigyorog, erre már az apám is felkapja a fejét.
- Mi? Állj! Ki tetszik neked, kislányom?
- Senki. -szólalok meg halkan, fejemet kezeimbe temetem. - Honnan veszed ezt, Dan?
- Ryan is ugyanilyen elvarázsolt arcot vágott, miután találkoztatok....





 

****

- Mégis mit mondjak neki, miért nem írtam vissza? - fordulok bátyámhoz, miután elindulunk a megbeszélt hely felé.

- Mondjuk mond, hogy elaludtál. -ránt vállat.

- Szerinted most haragszik?
- Nem. De ha rosszul is esett neki, elfelejti miután bocsánatot kérsz. -mosolyog. Szemben velünk a járdán feltűnik egy magas szőke hajú alak, farmer térdnadrágban és egy fekete atlétában. Arcát napszemüveg takarja, de láthatóan meglepődik, mikor meglát a bátyám mellett.
Mit láthat az én arcomon? Valószínűleg ijedséget, ahogy a bátyám is.
- Nyugi, Hercegnő! Vigyort!- vág oldalba, s én szófogadóan mosolyt festek az arcomra, annak ellenére milyen harcok dúlnak a lelkemben a fiú láttán. - Csá, haver!

-Sziasztok! -köszön vissza.
- Szia, Ryan! -köszöntöm most először nevén és rámosolygok, mire leveszi a szemüveget és elereszt egy olyan félmosolyt amitől megremegnek a térdeim.

Hosszú szemezés után a bátyám szólít fel minket az indulásra. A fiúk halk beszélgetést folytatnak a mai meccsről. Kicsit lemaradok. Elgondolkozom a srác viselkedésén. Talán még nincs veszve minden...

- Hé!- fogom meg a fiú karját, erre ő meglepetten hátrafordul és lenéz rám. Legalább egy fejjel magasabb nálam, ami nem könnyíti meg a dolgom. Hát igen, törpének születni kell. - Ne haragudj, hogy tegnap nem írtam vissza, csak.....elaludtam.

-Semmi baj! De akkor ugye nem haragszol? Tudom, hogy bunkó voltam....- mély hangja megrészegít, szemei rabul ejtenek. Teljesen elmerülök a tekintetében, azt sem veszem észre, hogy ő mellettem csak magyaráz és magyaráz.
- Óh, ugyan! Én is viselkedhettem volna normálisabban....

- Akkor szent a béke? -kérdezi, miközben kitárja karjait.

- Szent.- őszinte mosoly költözik arcomra, amikor karjaiba bújok, szinte elveszem az ölelésében. Kicsit hosszúra nyúlik ölelkezésünk, de annál édesebb.
- Khmm...-bátyám köhintésére szétrebbenünk. Zavarban vagyunk, mind a ketten. - Meddig szobrozunk még itt?

 

****

 

Fáradtan dőlök be az ágyamba fürdés után. A mai nap, vagyis a fiúk lefárasztottak. Órákig voltam összezárva 5 fiúval. Aranyosak voltak, de az én agyam nem a brit faviccekhez van szokva. Olyan viccekkel próbáltak megnevettetni, amilyenekkel régen Anna is tette. Egyik sem volt vicces, de nevettem, mert tudtam, hogy csalódott lenne, ha nem sikerülne felvidítania...

Miután végigszenvedtem a meccset, felajánlották, hogy kárpótlásul meghívnak egy fagyira. Öten, egy fagyira. Kinevettem őket, mire közös megegyezés alapján Ryan hívott meg egy 3 gombócos fagyi csodára.

A Tökfejre visszatérve, -igen, bírom őt, de ezt a nevet akkor sem mossa le magáról-, sokat beszélgettünk. Elmesélte, hogy a szüleivel és a testvéreivel él. Van egy öccse, Peter és egy húga, Liz. Ikrek, mindössze 8 évesek. Született ördögfiókák, akárcsak az én öcsém.

Pont mint én, ő is mindenféle zenét meghallgat és szeret a természetben lenni, az esőben sétálni, olvasni, és csak úgy álmodozni mindenféléről..
Mindent összevetve, hihetetlenül hasonlítunk és rövid idő alatt nagyon közel került hozzám. Mintha mindig is ismertem volna.

 

Talán a mai nap egy életre szóló barátság kezdete, de én azt sem bánnám, ha kicsivel több lenne mint barátság...

 

~Vitéz Tomi & Amy.

Vigyázz!....Kész!.......KOMMENT!:)

 

Jövőhéttől indul a kollégium, szóval fejezetek lehet nem lesznek rendszeresen, de mindent megteszünk az ügy érdekében.:) <3