Chapter 8. - The mysterious stranger.

A nyolcadik fejezet megérkezett.Tádáááá. :DD Nehéz szülés volt, ezt most ketten hoztuk össze. Inkább átkötő fejezetnek mondanám. :)
Három dolog lenne:
1. Nagyon nagyon nagyon ( el sem tudjátok képzelni mennyire nagyon) köszönöm a kommenteket az előző fejezetemhez: Áfonyának, Buborééknak, Holdvirágnak, Vitéznek ( :'D) és Csillárnak.2. Az első három személynek + Vivien Zsuzsannának  köszönöm a kommenteket a 'Fontos' című bejegyzésemhez. Nagyon sokat segítettetek vele. Ha ti nem vagytok lehet tényleg abbahagyom, szóval KÖSZÖNÖM! 3. Anna drága zeneajánlásai:

·         http://www.youtube.com/watch?v=D0GwXB5DAKA

·         http://www.youtube.com/watch?v=g8z-qP34-1Y

·         http://www.youtube.com/watch?v=By7ctqcWxyM

Üzenet tőle: Ezeket hallgattam írás közben, és nagyon szerelmetes lettem beléjük:D

Ha van kedvetek nyugodtan hallgassátok a fejezet mellé. ;)

-Amy.

Chapter 8. - The mysterious stranger.

 

Halkan nyomom le a kilincset. Az ajtó kicsit nyikorog, de nem annyira hangosan, hogy bárki is felébredhetne rá. Óvatosan lopózom végig az emeleten, nem akarom felkelteni a bátyámat. A lépcső tetejéről észreveszem, hogy a konyhából halvány fény szűrödik ki. A félelem rögtön elönt. Mi van, ha betörő az? Észreveszi, hogy itt vagyok és megerőszakol...vagy mi van, ha megeszi a csokimat, amit Dannytől kaptam? Akkor fogom a húsvágókést és feldarabolom apró darabokra. Oké, tényleg nem vagyok normális. Biztos csak Dave az. Igen, csakis ő lehet.
Lábaimat vigyázva pakolom egymás után, kezemben az üveg vázával, amit az emeletről felkaptam haladok le a lépcsőn. Legalább van mit hozzávágjak a titokzatos idegenhez. Jobb félni, mint megijedni, nem igaz?
Két méterre állok a konyha bejáratától, amikor motoszkálást hallok. Mintha a hűtőben kotorászna valaki. Minden bátorságom összeszedve belépek az ajtón és a lábam földbegyökerezik attól amit látok. Ezt nem hiszem el.
A pult tele van nasival. Gumizukor, táblás csokik, chipsek, egy láda sör, energia ital, M&M's és a nutellám. Egy magas szőke hajú srác túrkál a hűtőben. A mi hűtőnkben.
-Khmm....-köszörülöm meg a torkom, mire felém kapja a fejét.
-Te meg ki vagy?- veti oda nekem félvárról. - Ha betörő akkor rohanj, talán nem köplek be....Vagyis várj! Még szép, hogy beköplek!- a gúnyos mosolyától a hideg ráz, de komolyan.
- Már nem azért, de minek törnék be a saját otthonomba?- vágok vissza, miközben végig nézek rajta. Magas, nagyon magas és kigyúrt. Rövid szőke haja kiemeli az amúgy is feltűnően kék szemeit és szögletes arcát. Egy fekete melegítőnadrágot és egy szürke atlétát visel. Nem mondanám, hogy rossz pasi...sőt. - És amúgy is inkább nekem kellene megkérdeznem, hogy TE ki vagy?
- Jó próbálkozás, szivi- kacsint rám.- de itt csak Daniel és Dave lakik, azaz két pasi...- magyaráz. Eközben végig néz rajtam, majd mintha elgondolkozna. Látom ahogy az a bizonyos villanykörte felgyulladna a feje felett. Leesett neki. Az arca vörös színt ölt. - Öhhm....te vagy Léna, ugye? - túr bele zavartan a hajába.
- Jó reggelt, tökfej!- forgatom a szemeimet. - Megtudhatnám végre a neved és, hogy mit keresel itt?
- Ryan vagyok, a tesód legjobb barátja. Épp filmezni készültünk és leküldött nasiért. - az említett személy éppen ekkor robban be a konyhába.
- Oh, szia hugi!- mondja nekem, miközben odamegy a tökfej mellé és felveszi a cuccokat. - Megismerkedtetek?
-Ja, fantasztikus ismeretséget kötöttünk. -horkantok. - Hé, az a nutella az enyém.- kiáltok

 rá.
-Nincs rá írva a neved. - ránt vállat és elindul felfelé, de én felkapok egy a pulton hagyott tollat és elé állok. Kikapok a kezéből az üveget és ráfirkantom, hogy Lena.
-Most már rá van!- nyújtom a nyelvem. Egy kanállal és a szerzeményemmel elindulok a szobámba. - Örültem,tökfej!
-Ryan vagyok.
-Hát persze, tökfej! - kuncogok és eltűnök a lépcsőfordulóban.

Nem tudok aludni, a tv-t ki-be kapcsolgatom. Végül magamhoz veszem a lap-topom, és szörfözmi kezdek a neten, miközben falo, a nutellám. Az éjjeli szekrényemről néha elveszem a hideg kólám, és belekortyolok. Az Angry Birds nem köti le túlságosan a figyelmem. Felmegyek Facebook-ra, csekkolom a leveleim. Anna rengeteget küldött. Legfőképp képeket. Az anyukája és nevelőapukája karika gyűrűjéről, amit hamarosan már az ujjaikon lehet látni. A ruhájáról, ami a nagy napon lesz rajta. Nagyon csinos darab volt. És nagyon kék. Felül kék-fehér csíkos, majd a derekánál van egy nagyon pink rész, amit meglehet kötni, és az alja ugyanolyan kék, mint felül a csíkok. A füleséről, amit színes fonalakkal díszített, valami fura technikával oldotta meg, ami nagyon hasonlít a dns-re.

Ezeken kívül rengeteg zenét linkelt nekem, és a legtöbb magyar volt, (Esti Kornél, Kiscsillag, Kispál, Vad Fruttik, stb.) tehát az összes kedvence közül küldött valamit. Mindhez hozzáfűzte, hogy „nehogy elfelejtsél már. ZENE NÉLKÜÜÜÜÜL MIT ÉREEEEEEK ÉÉÉÉÉN?!”  Áh, nem őrült. Kicsit se.

Fülessel hallgatom meg őket, ingatom a ritmusukra a fejem, oda-vissza.  Honvágyam van. Hiányzik a családom, barátaim. Mindenki. Még az idegesítő szomszéd, nagyothalló néni is.  Egyszerre minden megváltozott. Nyár eleje van, és… Londonban vagyok. És. Itt is maradok. Ez nem csak egy nyaralás. Ez már… az életem.

A honvágy ellenére úgy érzem magam, mint Aranyhaj, mikor végre kiszabadult a toronyból, az Aranyhaj és nagy gubancban. Szabadnak. Mindent – és talán mindenkit, bármennyire is tökfej - meg akarom ismerni. Mindenről tudni akarok. A közeljövőben a srácoknak - David és Danny – el kell vinniük minden fontos helyre, amit csak ismernek, vagy szeretnek. Nem lesz kifogás. Na, jó, ez kicsit… agresszívan hangzik.

Még mielőtt elfelejtettem volna biztos-ami-biztos alapon leírtam ezt Dannynek facebook-on. Nem akartam zavarni, mégis csak itt van a tökfej haverja.

Rendes választ adtam Annának is, aki – mint utólag megszámoltam – 23 zenét küldött nekem. Meg a képeket. Meg egy saját készítésű videót. Lenanak.avi. Letöltés. Megnyitás.

Feketeség, majd balról beúszik egy fehér felírat; Lénának. Elindul egy videó. Ami az utolsó Magyarországon töltött estémről szólt. Annáék kis házából, mi a kapuban állunk. Egyre közeledünk, majd nyílik az ajtó, és egy emberként felordítanak: MEGLEPETÉÉÉÉÉS! Halkan elkezdődik egy zene. Majd képek jönnek egymás után, folyamatosan. A zene már teljes hangerőn szól. A legrégebbi közös képektől, a legutolsó csoportképig. Ritmusra váltakoznak. Az összes cikis, vicces, csodás kép bekerült ebbe a videóba. A szám elhalkul. Megint megjelent a fekete háttér. Hiányzol Csajszi! Készítők: Lilla, Nikol, Anna. Bolondok. Nevettem, és sírtam is egyszerre. Annyira… sok emlék köt oda. Annyira szeretem őket. Majd az utolsó infó: Zene: Sum 41-Crash Nagyon szeregihunerazxgndrthionv. Szeretünk.
Ui.: Sajnáljuk az előzőt. Minden Nikol hibája. :DDDDDDDDD

Hangosan felnevetek. Alig bírom abba hagyni. Őrültek.
Közbe mégis a könnyeim potyognak. A szomorúság miatt. Rettentően hiányoznak.

Kopognak.
- Léna, minden renden? – hallom halkan Danny hangját.
- Persze, gyere nyugodtan.
Belépett. Elkerekedtek a szemei.
- Mi a baj, miért sírsz?
- Ezt nézd. – elindítom a videót, megint. Mikor vége lett ránézek. – Na, mit szólsz? – mosolyogok.
- Ez… nagyon kedves. Baromira szeretnek a barátaid. Üzenem Annának, hogy…
- Mond meg neki te, bármit is akarsz. – szakítom félbe, majd kacsintok. Elvörösödik.
- Amúgy Ryan üzeni… vagyis. Majd megmondom neki, hogy mondja meg ő. – vigyorog. – Lényeg, hogy nagyon jó videót hoztak össze Annáék, a szám választás pedig megér még egy pacsit is.
- Ne. Ki. Mond. – ismételem monoton hangon, majd elmosolyodomm.

Danny kimegy a szobámból. Becsapja a szobája ajtaját. Két perc múlva jön egy levelem, és egy ismerősnek jelölésem. Ryan Davis. Visszaigazoltam, majd megnéztem az üzenetét:
Ryan Davis
a minute ago
Sorry.

Ebből még akár valami barátság féle is kisülhet. De csak ha nem próbálja meg újra elcsórni a nutellám.

 

Nagyon nagyon örülnénk egy (jó)pár kominak!! :) 

-Nusi & Amy.