Chapter 6.- Goodbye

Holla! :) Most kivételesen nem én hoztam nektek fejezetet, hanem Anna. Igen, ő az aki a történetben is szerepel. Gondolkoztam és felajánlottam neki, hogy írhat velem ha szeretne. Ő pedig akarta. Tehetséges. Most minden dicsőség az övé.

Drága Annám!

Tudod mind annak ellenére amit leműveltünk. A könnyek, veszekedések és duzzogások ellenére utálnám ha itt kellene hagyjalak. Már a gondolattól is könnybe borul a szemem, ráz a hideg és kétségbeesem. Ez volt akkor is. Szóval kérlek többet ne csináljuk ezt egymással, jó? Majd belehaltam. Így utólag is köszönök mindent amit kaptam tőled. Mert nagyon sok minden volt ám. :) (És itt nem a muffinokra gondolok.)

Szeretlek!

Én.

Chapter 6. - Goodbye

Anna szemszöge

Búcsú. Olyan szomorú szó. Benne van annyi fájdalom, és szenvedés. Őszintén remélem, hogy Lénának nagyon jó lesz Londonban. Nagyon irigykedem és féltem is egyben. Mázlista, hogy kijuthat!

De ő már eldöntötte. Elmegy. Hihetetlenül fog hiányozni.

A telefonom csörgésére ébredtem, a kora nyári napsugár a redőnyöm apró résein élesen a szemembe sütött, mikor fáradtan felültem. Résnyire nyitott szemmel matattam a telefonom után. Kitapogattam nagy nehezen a párnáim közül. Lilla hív. Felvettem.
- Szia, Anna! – halottam a mosolyt a hangjában. – A tegnapi sms-edről lenne szó. Összeszedtem az embereket.
- Ahh, Lilla! – mondtam álmosan – te egy angyal vagy. De komolyan! Köszönöm. Jövök neked egy tábla csokival! – mosolyodtam el. – Akkor őőő… Mikor tudtok jönni?
- Ha egyre megyünk, az jó?! – az órára néztem. 11.21
- Az tökéletes lesz, addig rendbe szedem magam.
- Akkor találkozunk. Puszi. – mondta Lilla, megvárta, míg elköszönök, és kinyomta.

Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, de muszáj volt. Mégis csak Léna búcsú buliját szervezzük hamarosan. Felvettem egy zöld toppot, fekete pamut rövidnadrággal, egyszerű copfba kötöttem a hajam. Kimentem a konyhába, előkészítettem mindent a muffinhoz, és nekiálltam sütni. Szerencsére a lányok hozzák az üdítőket, azzal nem kell foglalkoznom.

Egykor a csengő élesen megtörte a hi-fiből szóló zenét. Kicsit lejjebb halkítottam, és kinyitottam az ajtót a lányoknak. Rengetegen voltak. Lilla az élükön, mögötte Nikol, Odett, Nina, Csilla, Kitti, Lina és Cinti. Léna legjobb barátai, és három unokatestvére: Nelli, Dina és Abigél. Tizenkét lány csak a kis faházunkban fér el, ami a kertünk végében van. Ami azért is jó, mert hangosak leszünk, és mert jobb a szüleimtől távolabb lenni. A lányok mindent kipakoltak a kis asztalra, és vittek ki még széket és a szobámból a piros babzsák fotelem, amin Léna mindig ült, mikor nálunk volt. Amikor megtudtam, hogy Londonba megy, kerestem neki valót. Kap tőlünk egy brit zászlós babzsák fotelt, amibe belevarrattuk a neveinket, hogy mindig eszébe jussunk, ha egyedül érzi magát. Azt egy pink dobozba – Lilla vette, természetesen. Ezt a színéről lehet megállapítani. – rejtettünk, az egyik sarokba, nagy, sötétkék masnival a tetején. A legjobb, hogy ebből Léna nem sejt semmit.
Miután elkészült a sokadik adag muffin, nagy tálcákra pakoltuk és kivittük. És most jött az, amire mindenki várt. Fél négyre jött Léna. Pár perc volt már csak. Beszaladtam a házba, a többiek a faházban voltak.

Csengettek. Kiszaladtam Lénához. Szomorúnak látszott.
- Szia csajszi! – köszöntem vidáman, majd átöleltem.
- Nagyon fogsz hiányozni! – mondta a könnyeivel küszködve. Miután elengedett, elvezettem a faházhoz. Félve nyitott be.

Léna szemszöge

Ott volt az összes barátom. Együtt. Mindenki. Akik azt mondták, hogy nem érnek rá, mert programjaik vannak, ezért nem tudnak elbúcsúzni. És… Ott voltak. Elmondhatatlanul boldog voltam. Hála nekik, most... minden bajom elfelejtettem.

Nikol és Lilla előhozott valami óriási pink dobozt a sarokból. Odett bekapcsolta a hi-fit, amiből dobpergés kezdett el szólni. Könnyes szemmel felnevettem, majd Annára néztem. Bíztató mosollyal nézett rám, majd az ajándékra. Lassan széthúztam a kék masnit a tetején, majd gyorsan neki estem a doboznak. Kék… piros… fehér. Mikor megláttam egy szó jutott az eszembe: HOLYFUCK. De egybe! Ezt. Egy. Brit. Zászlós. Babzsák. Fotel.  És mindenki neve belevarrva! Ez hihetetlen. És most tűnt fel, hogy a vakuk és a fényképezőgépek folyamatos kattogása megtörte az izgatott csendet. Mindenki mosolyogva nézett rám, könnyekkel küszködve. Félkörben álltak körülöttem. Mindenki, akit szerettem. Nem tudtam mást mondani, csak, hogy köszönöm. Megállás nélkül. Odamentem a lányokhoz, akik szorosan megöleltek – mind a tizenhárman. Percekig szorongattak, nevetve. Nagyon jól esett. Napok óta nem voltam ilyen… boldog. Kirángattak a megszokott szürke hétköznapjaimból.

Ahogy telt az idő, úgy fogyott egyre jobban a színes muffin, és az üdítők, a zene egyre hangosabb lett, és kezdtünk megőrülni – mentségünkre szóljon, hogy Anna nem hozta ki az apukája összes sörét a hűtőjükből, és a vodka, amit a lányok hoztak csak félig volt üres.  Pusztán a társaság elég arra, hogy megrészegítsen.

Lassan előkerült a 12 személyes sátor, amit Nina kért kölcsön, egy fesztiválozó ismerősétől.  Nagy nevetések, és szenvedések árán, de kész lettünk. Bepakoltuk a hálózsákokat, majd Anna laptop-ját egy hosszabbítóval behoztuk közénk, és az egyik kedvenc filmem – One Day – néztük meg. A végére már popcornt dobáltunk egymásra. Jobban élveztük, mint a filmet.

A lányok már mind aludtak. Megbökdöstem Annát, aki halkan felnyögött.
- Mond. – mondta álmos hangon.
- Aludtál? – kérdeztem félve.
- Nem. – mostanra fordult teljesen felém.
- Ígérd meg nekem, hogy eljössz még a nyáron hozzám! – suttogtam.
- De csak akkor, ha maradhatok legalább egy hétig, és elviszel egy The Kooks koncertre. – mosolygott.
- Megígérem. – nevettem.

Az órámra pillantottam, 1.23. Mosolyogva álomba ringattam magam.

~***~

Egy napom volt. Minden cuccom összeszedni. Mindent, ami fontos volt. Megkönnyítette a dolgom, hogy David segített a cuccaim szelektálásában, és délutánra Anna is eljött.
- Olyan hihetetlen, hogy elmész. De tényleg. Olyan üres lesz nélküled minden. Mármint, vágod, örülök meg minden, mert jó lesz ott neked… - lefagyott a gyors hadarás után. – Rohadtul irigy vagyok. – durcás képet próbált vágni, de elnevette magát. Gyuszit kínozta folyamatosan. Lehuppantam mellé.
- Ezt add ide, mielőtt még megölöd szegényt.
- Ez. Egy. Plüss. MAJOM. – hangsúlyozta. – Na, gyere, segítek neked pakolni. – majd körbenézett. Amíg ő „segít pakolni” címszó alatt átjött, addig a plüssállatom kínozta, és akkor segített volna, mikor már végeztem. Ezért is szeretem annyira.
A bőröndömet néztük, szüntelen. Barátok közt sose kínos a csend, de ez kezdett már az lenni. Szerencsére Anna megmentette a helyzetet.
- Na, akkor, szeretném látni a „bátyád”. – mondta csillogó szemekkel. Odaültünk az író asztalomhoz, majd miután bekapcsolt a gépem, bejelentkeztem facebookra. Beírtam a nevet, Daniel Bright, majd teljes képernyőre nagyítottam ki a képet. Tudtam, hogy egy „kis” változáson ment túl az utóbbi időben, kivette a piercing-ét, mert begyulladt neki, és a felzselézett haja, már akkorára nőtt, hogy az arcába lógva, lazán, kócosan hordta. Anna pislogás nélkül meredt a képernyőre. Nézte a képernyőn át Danny-t, aki vidáman nézett vissza ránk, a haja mögül.
- Ő… - hosszú szünet után folytatta. – Oké. Vigyél el a bőröndödben hozzá! – tudtam. Meg kell hagyni, hogy Danny nagyon helyes… sokat beszéltem vele, és tényleg összeillenének. Danny az a tipikus srác, aki tökéletesen jó lenne Annának. Az ízlésük, stílusuk, szinte minden, amit szeretnek vagy tesznek megegyező. Tökéletesek lennének. – Léna… - mélyen a szemembe nézett. – Bejelölhetem? – kérdezte félve. Akaratlanul is felnevettem.
- Persze, hallásból már ismer.
- Ha odaérsz. Webcamoznunk kell, és neki is ott kell lennie! – Anna kezd kicsit idegesítő lenni…
- Megígérem. – mondtam.

A délután további része jól telt, elmentünk fagyizni és sütizni a közeli cukrászdába. Végig nevettünk, és mindent, amit tudtam el kellett mondanom Dannyről, amit tudtam. Főleg a „most nincs barátnője” dolgot. Kezd bekattanni ez a lány.

Sokáig voltam fenn. Nem tudtam aludni. Folyamatosan kattogott az agyam. Két percenként gondoltam meg magam, egyszer akartam menni, máskor nem. Fura érzés. Felemészt belülről, és nem hagy normálisan létezni, mert ott kattog az agyadban, belefúrja magát az elmédbe. Mint a legrosszabb rémálmok.

Korán keltem, gyorsan kivasaltam a hajam, és napszemüveggel rejtettem el a hatalmas karikát a szemem alatt. Öcsém még aludt, az író asztalára raktam le egy kis plüss macit, és hozzá egy rövid üzenetet: „Nem akartalak felkelteni. Nagyon fogsz hiányozni, öcsi! Szeretlek: Léna” Nyomtam egy puszit a homlokára majd kisiettem anyuékhoz. Néma búcsúzkodás után, kimentem és szótlanul szálltam be David mellé a kocsiba, és irány a reptér. Amíg utaztunk beraktam a fülhallgatót, és ordítva a kedvenc dalaim hallgattam.

Hatalmas tömeg volt, az emberek tömött sorokban vártak a sorukra. Londonba kevesen utaztak, így mi megúsztuk a nagy sorba állás nélkül. Leadtuk és felvettük a csomagjaink, pár detektoros kapun átmentünk, mikor végre már fenn ülhettünk a gépen.

Miután leültünk el is aludtam, és arra keltem fel, hogy David annyit mond: megérkeztünk. Óvatosan húztam magam után a bőröndöm, majd mikor feltűnt Danny arca, akkor tudtam, megérkeztünk. Vigyorogva mentem oda hozzá, a Heathrow bejáratához. Bíztatóan rámosolygott, majd megölelt.
- Szia, Hugi. – kicsit tudott magyarul, elég lassan mondta ezt a két szót is. Meghatódtam. David készített rólunk egy képet, jól sikerült, majd elküldöm Annának.

A „haza” vezető úton Daniellel beszélgettem, hol magyarul, hol angolul. Mesélte, hogy Anna bejelölte, és mivel szimpatikus volt neki bejelölte. Beszéltek is pár szót, csak Anna elment aludni. Tutira annyira zavarban volt, hogy inkább elment. Ahogy ismerem… ez a legvalószínűbb.
- Estére lebeszéltem vele, hogy majd beszélünk.
- Majd váltok vele pár szót. Számon kérem rajta, hogy tegnap olyan hirtelen eltűnt. – vigyorgott.  Ez jól kezdődik.

A kocsi megállt, nem akartam kinézni az ablakon. David kinyitotta nekem az ajtót. Hű. Azt hiszem itt mostmár minden rendben lesz.

Szerintem fantasztikus lett, úgyhogy akárcsak én Anna és várja a komikat.:)

-fejezet by: Nusi