Chapter 5.- Two brothers and two dads.

Chapter 5. - Two brothers and two dads

-Mi?-döbbenek le azonnal, amint meghallom az ajánlatot.- Arra..ti..ti.. arra gondoltatok, hogy én költözzek hozzátok?
-Persze nem erőszak a disznótor. Ha nem akarod nem kell....ez csak...ez csak egy ötlet volt. - visszakozik azonnal, miután meglátja az arcomra kiült döbbenetet. Minden álmom volt Londonban élni és most így hirtelen az ölembe pottyan a lehetőség, hogy valóra váltsam. Ez annyira abszurd.
- Hú, én csak meglepődtem.- válaszolom, majd ahogyan szeretteimre gondolok rögtön elszomorodom.- Szeretnék. Nagyon, de....mi lesz az öcsémmel és apuval? Anyám úgysem engedné meg..-még éppen láttom, ahogy kicsit megrándul az arca mikor aput említem. Gondolom jobban esne neki ha ezt a megszólítást rá használnám.
-Tudod mit?- mosolyodik el és mászik ki az ágyamból. - Még itt vagyok három napig. Gondolkozz el rajta és utána ráérünk a többivel foglalkozni.- dönt vissza a párnáimra, a takarót a nyakamig felhúzza.- Majd reggel megfürdesz. Most viszont aludj egyet. Jót fog tenni, hidd el.- egy puszi után a homlokomra az ajtó felé indult és már csak akkor fordult vissza mikor meghallotta halk, álmoskás hangomat.
-Dave!
-Tessék? -bármikor, amikor rám néz látom ahogyan ellágyul a tekintete. A homlokráncolásnak vége szakad. Úgy néz rám mint a világ hetedik csodájára és ez megmelengeti a szívemet.
-Köszönöm!-  ejtem ki lassan azt az egy szót, amitől láthatóan összezavarodik.
-Mit?- ráncolja a homlokát. Én is mindig ezt csinálom. A gondolatra, hogy mennyire hasonlítunk boldog mosoly telepszik az arcomra.
-Hogy itt vagy!

-Inkább én köszönöm!- még egy utolsó mosoly és az ajtóm már csukva. Nem sokkal később Gyuszi nevű plüssmajmomat magamhoz szorítva át lépem az álmok kapuját.

****

-Léna?!- éppen átfordulnék a másik oldalamra, amikor egy vékonyka hang és apró talpak csattogása felébreszt. Álmosan nyitogatom a szemeimet. Időbe telik míg megszokom a sötétséget és felfedezem a kis alakot az ágyam mellett.
-Mi a baj?- kérdezem.
-Nem tudok aludni.- mondja félénken. Felem a takaróm és arréb csúszom, hogy ő is odaférjen. El tart egy ideig mire bevackolja magát mellém, de megoldja. Kis kezeivel megkeresi az enyémet, majd miután megkaparintja azt megszólal.

-El fogsz menni?- Ez a gyerek mindig mindent tud. Fogadni mernék, hogy hallgatózott. Megint.- Én nem akarom, hogy itt hagyj.
-Figyelj, Öcsi!- sóhajtok nagyot.- Szeretnék odaköltözni Davehez. Tényleg szeretnék, de nem akarlak itt hagyni téged meg apát.

-De neked mostmár másik testvéred van és másik apukád.-súgja sírós hangján.
-Dehogyis!- simítom kezem a fejére.-Nekem két apukám van és két testvérem.-húzom magamhoz közelebb.
- Olyan nincs!-vitatkozik.- Megkérdeztem a tanító nénit és ő azt mondta egy embernek csak egy apukája van.
- Nekem lehet kettő.- csitítom el.-Aludjunk!- már éppen újra beájultam volna , amikor megszólalt.
-Ha majd oda költözöl néha meglátogathatlak?
-Honnan veszed ilyen biztosra, hogy tényleg elmegyek?

- Mert mindig azt mondogatod, hogy te egyszer Londonban fogsz lakni.- válaszol, majd a következő pillanatban csak egyenletes szuszogását hallom.
Sorra veszem a pro és kontra érveimet a költözéssel kapcsolatban. Jó lenne ott lakni, de féltem a szüleimet. Eszembe jut egy idézet.

'Mindenkinek vannak álmai. Egyesek jók, mások rosszak. Egyeseket nem akarunk elfelejteni. Néha rájössz, hogy kinőtted az álmaidat, néha úgy érzed, végre megvalósulnak. És egyeseknek rémálmaik vannak. De akármit is álmodsz, ha eljön a reggel, kopogtat a valóság és az álom lassan elillan.'Én ezt nem akarom.Nem akarom, hogy minden amit egyszer megálmodtam csak emlék maradjon vagy egy kis tinikori hülyeség. Azt akarom, hogy mindent el érjek amit csak valaha megálmodtam. Az első lépés London és ha emiatt el kell hagynom az életet amit eddig éltem vállalom. Elvégre meg tudnak látogatni, nem? Anya és Apa itt lesznek egymásnak és Ádinak. Annának rengeteg barátja van. Eleinte nehéz lesz, de később örülni fogok a döntésemnek. Remélem.

Köszönöm szépen a komikat az előző fejezethez! :)
Kaphatok ide is?
xoxo.

-Amy H.