2011. december 2., péntek

Prologue.

Prologue
A nagy emberek akiknek megvan mindenük és soha nem kellett megdolgozniuk semmiért mindig azt mondják,hogy minden azon múlik hogyan nézzük azt az ezerarcú színes valamit amit életnek hívunk. Persze.  Nekik könnyű, hisz világ életükben nem kellett megdolgozniuk semmiért sem, mindent kézhez kaptak. Az eszükbe sem jut, hogy míg ők hemperegnek a boldogságban addig mások ennek a színes valaminek csak a sötét, viharos oldalát ismerik. Lehet, hogy egyszer-kétszer már találkoztak a napfényes oldallal, de rá kellett jönniük, hogy ez sem fog örökké tartani. Az ilyen emberek csak futnak. Futnak egy álom után ami talán sosem fog valóra válni.
Szeretném ha nekem is ennyi erőm lenne. Ha nem adnám fel rögtön egy pofon után amit az élettől kaptam. Ha tovább tudnék harcolni és felállni minden egyes esésem után.
Az élet mindig megy tovább csak meg kell tanulnunk, hogy mindig a dolgok jó oldalát nézzük.
Egy lány akinek az élete egy csapásra megváltozott. Hirtelen minden a feje tetejére állt és nem találja a kiutat. Minden amit eddig átlagosnak vélt teljesen megváltozott és ismeretlen lett a számára.
Nem tudja eldönteni hol a helye , mit kéne tennie és legfőképpen azt, hogy ki is ő valójában.
Egy város ahol minden álom valóra válhat. Fényűzés. Luxus. Sztárok. A zene varázsa. Egy hely ami egy magyar lány legnagyobb álmai közt szerepel.
London. Új élet mindentől és mindenkitől távol a nagy városban. Testvérek. Barátok. Szerelmek. Egy álom teljesülése.
Amy H.
(Pár komi esetleg ? *nagybociszemekkelnéz.*)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése