Chapter 1. - Life as I know.

"...She was scared, unprepared and lost in the dark, falling apart, I can survive with you by my side, We're gonna be alright....This is what happens when two worlds collide..."

Szeretlek Nusi.<3

 

Chapter 1.- Life as I know

- Molnár Léna, nyisd ki az ajtót! –na azt aztán várhatod,- Léna! Most! –morogva rugdostam le magamról  a takarómat, majd mezítláb az ajtóhoz csattogtam és kivágtam azt.

- Mi van már megint? Csak nem ég a ház?- néztem szembe anyám dühtől izzó tekintetével,- Netán az öcsém nem tudja felvenni az előkéjét?- kérdeztem mézes-mázos hangon.

- Fogod magad szépen felöltözöl ezek után levonszolod magad a konyhába, hogy a családoddal reggelizhess, aztán pedig elindulsz az iskolába. - nézett szembe velem, majd lassan – mint a 80 éves dédnagyanyám – megfordult és elkezdett lefelé sétálni a lépcsőn. Épp kintebb nyitottam az ajtót, hogy majd úgy istenesen bevágom amikor még visszakiabált: - Egyébként az öcséd 7 éves, már rég nincs szüksége előkére!

Remélem még a tokjából is kiesik .- gondoltam és végre véghez vittem a tervemet, miszerint bevágom az ajtót. Amikor ez megtörtént elégedetten fújtam ki a levegőm és mosolyra görbült ajkakkal sétáltam a fehér szőrös szőnyegemen át a szekrényemig. A fiókból kivettem egy  kék fehérnemű szettet, a vállfáról leakasztottam egy  kötött ruhát, amihez kiválasztottam egy fekete vastagabb harisnyát, - így november elején már igencsak szükségem lehet rá -, aztán átvonultam a fürdőszobába átöltözni. Amilyen gyorsan csak tudtam felkapkodtam magamra a ruhadarabokat és beálltam a tükröm elé, hogy valamit kezdjek azzal a vörös, már-már piros, - persze festett - , madárfészekkel ami a fejem tetején díszeleg. Lassan már amennyire tudtam óvatos mozdulatokkal elkezdtem fésülni vállig érő egyenes hajam. Most nem sminkeltem, ahhoz túlságosan is lusta voltam. Beraktam még egy brit zászlós fülbevalót és azzal a lendülettel az ajtót ki-be csapva magam után lerobogtam a konyhába ahol a kis családom reggelizett az öcsém nélkül.

- Jó reggelt napsugaram!- üdvözölt először apukám,aki az asztalfőn jóízűen falatozta a valószínűleg anyu által készített bundáskenyerét. Odaszaladtam hozzá és puszit nyomva az arcára lehuppantam mellé. Anya abban a pillanatban tett le elém is egy szelet kenyeret.

- Ádám?- kérdeztem.

- Már elment, hamarabb kezdték a tanítást. – közölte apu, miközben mindkét szemét az újságon tartotta. Megforgattam a szemeimet, felálltam a tányéromat úgy ahogy volt a mosogatóba vágtam, majd mielőtt még beállítottak volna szolgasorba mosogatni felrohantam az emeletre, hogy még indulás előtt összeszedjem a cuccaimat.

****

- Léna! Léna! Hahó! – horkantottam egyet és inkább a másik irányba fordítottam a fejem, ami nagyot koppant a kemény fa asztalon.

- Léna! Mi lesz a végösszeg?- na igen, a matematika sosem izgatott igazán, viszont az alvás elég szerethető dolog és jobban is kedvelem, úgyhogy szerintem tök logikus, hogy inkább azt választom idióta betűk, számok és vonalak közötti gubanc fejtés helyett.

- Öhh…- hunyorítva próbáltam összpontosítani a táblán szereplő maszatokra amik között összefüggést kellett volna találnom, de nem igazán ment.

- 63 x²b⁶ – jött az óvatos suttogás a jobb oldalamról.

- 63 x²b⁶- válaszoltam Ms. Rusnyaságnak aki épp úgy nézett rám mintha buzit látott volna a sztriptíz bárban. Egy szóval idiótának nézett. Nyilván nem hitte, hogy kitudom számolni vagy , hogy egyáltalán ébren vagyok, ráadásul még épeszű pillanataim egyike alatt kapott is el. Valljuk be , most is csalódnia kellett bennem , mert az előbb felsoroltak közül egyik sem volt igaz rám.

- Helyes. - fúj. Hogy lehet egyáltalán üvegszemmel kacsintgatni? Ez számomra rejtély marad, azt hiszem.

- Köszi husi. –fordultam legjobb barátnőm felé aki valahogy mindig jobban képben volt mint én. Bár ha jobban belegondolunk, miért is csodálkozom én ezen? !

- Nincs mit. – nevetett. – Valahogy gondoltam, hogy nem fogod tudni, mivel szinte az egész órát átaludtad. – elég lehetett neki ebből az igen komoly társalgásból vagy egyszerűen csak figyelni akart, nem tudom, de villantott felém még egy mosolyt és visszafordult fekete tintapacákat bámulni a táblához. Fekete szemüvege csak még jobban ki emelte az amúgy is gyönyörű szemeit. Ezt még oldalról is látni lehetett. Barna , kicsit tépett , váll alá érő haja belelógott az arcába. Szokás szerint egy egyszerű pólót viselt egy divatos farmerrel és egy kicsit boka felé érő csizmával. Szépsége és talán személyisége miatt is mindig hamarabb észrevették a fiúk mint engem. Nem zavart. Egyáltalán nem. Megérdemelne végre egy olyan fiút aki normális és nem egy növény igen becses szintjén van agyilag. Egyszóval GYÖKÉR.

- Jövő órán arányosságokból, egyenletekből és hatványozásból témazárót írunk. Felzárkóztatóra várom addig is: Lakatos Lilit, Kovács Diát, Ozsváth Cintit, Nagy Petit, Kovács Bencét és Molnár Lénát is. – puff neki. Rühes banya. Azt hiszi, hogy belehalok a hiányába ha nem láthatom mindennap vagy mi?

****

- Gyűlölöm, érted? GYŰLÖLÖM! – tagoltam Annának, miközben a szekrényeink felé haladtunk az igen tartalmas matekóra után, ami sikeresen elvette a kedvem a napom folytatásától.

-Ahaaaa….- rá sem kellett néznem, rögtön tudtam, hogy most éppen miért ilyen. Meglátta a lépcsőn közeledő Balázst, akibe tudni illik halálosan bele van esve. Minden ilyen alkalommal eljátssza ezt a már-már ijesztő olvadási jelenetet. Amellet, hogy néha halálra rémiszt, rettentő aranyos ilyenkor. Nem mintha Balázs bátyja nem lenne egy szemrevaló példánya az erősebbik nem képviselőinek, de én már más tészta vagyok…

- Nusi!- vágtam oldalba, erre ő mint akit legalább megérintett egy lámpaoszlop ugrott el és kiáltott fel egy időben.

- Baszd meg , de hülye vagy!- és még te vagy felháborodva kisanyám? – Most miért kellett?

- Mert a túlzott nyálcsorgatásod mellett én eltörpülök!- válaszoltam .

- Így is, úgy is törpe vagy akkor meg nem mindegy?- röhögött oldalát simogatva.

- Don’t oltogass me again!- angol nyelvisek létére már szava járásunkká vált az ilyen beszéd.

- Enivéj, kussolj és inkább menjünk a szekrényhez aztán meg húzzunk haza a sz*rba. –a táskáját kecsesen leb*szva a földre a szekrényéhez lépett és lekapta a lakatot, míg nekem az az egyszerű mozdulat is egy fél napba telik.

- Nagy a szád mert most az egyszer be tudtál szólni nekem, mi?- morogtam, mivel az az istenvert zár semminek sem akart lejönni és még meg is csikart.

- Ne offolgass! –morogta elvéve a kezemet és kikapva a kabátomat hozzám  vágta azt, majd felöltözve elindultunk lefelé a lépcsőn.

- Jól van, elég volt mára belőled. – mondtam és puszit nyomva az arcára elhaladtam mellette.

- Úúú , de utállak!- kiáltott még utánam nevetve, de azért ő is elindult.

- Én is téged!- valószínűleg hülyének néztek. Kit érdekel?

Ezután egyedül baktattam az esőtől borús kisvárosban. Csizmám sarka hangosan kopogott a járdán, a fülemben a Paramore legújabb zúzós dala okozott károsodást. Halkan dúdolgattam elmenetelve a régimódi kis és nagy házak előtt, rá-rá köszönve az éppen arra járó ismerősökre. Szeretek egyedül lenni, ilyenkor talán még jobban önmagam vagyok. Igazából nem vagyok én olyan nagyszájú lány mint amilyennek mutatom magam. Talán csak a közösség miatt lettem ilyen, hogy jobban megkedveljenek, fogalmam sincs. Apukám mindig azt mondja én olyan komoly vagyok, mint ő. Hogy  ezt tőle örököltem. Arra nem gondol, hogy talán csak alkalmazkodom. Nem ismeri azt a vidám, bohókás lányt aki belül vagyok. Szinte senki sem ismeri.

A kaput halkan belöktem és neki iramodtam, hogy berohanjak a jó meleg házba, mielőtt még a kutyám úgy dönt, hogy ő bizony annyira örül nekem, hogy a nyakamba ugrik. Az ajtón belépve rögtön megcsapott a meleg, így amilyen gyorsan csak tudtam a kabátomat lekapva feldobtam a kis pöcökre az ajtó mellé. Kiléptem az ázott csizmámból és beszaladtam a konyhába, hogy valami értelmeset is juttassak a szervezetembe. Úgy járt a hűtőajtó is mint a szobámé. Csoda, hogy nem szakadt le. Szabályosan kopogott már a szemem. A tegnapról maradt milánóit egy, - remélhetőleg -, hőálló edénybe öntöttem át és úgy tettem be a mikróba. Azt hiszem édesanyukámtól igencsak kikaptam volna ha leégetem a „menő” Tupperware -os cuccait. Miután megmelegedett belevágtam egy villát és úgy robogtam át a nappaliba a tévéhez mintha legalább egy ezer éve nem látott jó barátommal lett volna találkám, vagy mintha a suli „cukipofája” várt volna rám a kis szobában.

****

- Gyere be! – szóltam ki az ajtómra mért ökölcsapás sorozat után, mire apukám lépett be a kék-fehér-piros színekben pompázó Union Jack mintájú szobámba míg én az angol szótáram felett  görnyedtem.

- Mit tanulsz, kincsem? – kérdezte megállva mellettem és a kezével a hajamat kezdte el simogatni.

- Angolt, mi mást? – válaszoltam. Nem sok olyan alkalom volt még amikor mást tanultam volna amikor bejött.

- Mi újság a suliban?- na igen, gatyát felkötni mert most kezdődik a szokásos szülő-gyermek beszélgetés.

- Nem volt semmi, nem kaptam semmilyen rossz jegyet sem, úgyhogy egy teljesen átlagos nap volt.

- Gondolom ment a szokásos „ ki tudja jobban beoltani a másikat „ játék Annával. –vigyorgott. Szerette Nusit, ahogy mindenki más is. Nála szerethetőbb embert nem is nagyon ismerek. Talán csak Lucát egy énektagozatos lányt. Halál cuki a csaj.

- Alap. –az arcom nekem is idióta vigyorba torzult, amint ránéztem a szeretett arcra. Apu olyan volt mindig , mint aki citromba harapott, kivéve ilyenkor mikor velünk, a gyerekeivel volt.

- Valahogy éreztem. –kacsintott. Vagyis próbált volna, ha nem csukja be az mindkét szemét, talán még össze is jött volna neki tisztességesen.

- Na jó apu, inkább haladj, szerintem úgy jobban járunk!- nem mintha a szavak jobban vonzottak volna mint az ősömmel való társalgás, de nem is olyan nagy erőfeszítések árán sikerült visszafordítani a fejem és újra oda összpontosítani ahová kellett.

- Nézzenek oda, a saját lányom beolt. Na szépen vagyunk mondhatom. –csak tolta a szöveget, de már nem figyeltem rá. Egy óvatos puszit éreztem még a homlokomon, majd minden érzékem arra a 65 megtanulandó szóra fordítottam.

Háromnegyed óra alatt sikerült is megtanulnom a hármas leckéhez tartozó összes szót. Nyugodt szívvel felálltam az asztaltól és a fürdéshez szükséges dolgaimat felkapva a fürdőbe siettem. A ruháimat lekapkodtam . Mindent ott hagytam a földön, amiért kapni is fogok rendesen,de pont nem érdekel. Beálltam a meleg, szinte forró víz után és percekig a fejemet a rózsa felé fordítva hagytam hogy a víz eláztassa mindenemet. Ezek után nyomtam egy kicsit a tenyerembe az mangó illatú tusfürdőmből, majd amennyire csak tudtam beledörzsöltem a bőrömbe, hogy minden kosz és piszok, amit az iskolában ragadt rám eltűnjön. A hajamat szintén mangó illatú samponnal mostam meg. Imádtam ha gyümölcs illatom volt.

A törölközőmet magamra csavarva léptem ki a zuhanykabinból és a csíkos pizsama nadrágom a zöld felsőmmel felkapva a párás tükröm elé léptem. A hajamat kifésültem , aztán megszárítottam. Immár frissen és illatosan léptem be a szobámba. A laptopommal amit az íróasztalomról vettem el bebújtam a puha takarók és párnák közé. Amint betöltött megnyitottam az e-mail fiókomat és a facebook-omat. Akármennyire nem akartam , engem is elkapott a függőség, mint a legtöbb tinit. Páran bejelöltek, de az egyik nagyon megragadta a figyelmem. David Bright. Tény, hogy volt pár külföldi levelezős barátom, de ezt nem ismertem. Új kapcsolatok reményében, - hátha ő is csak ismerkedni akar -,visszajelöltem. Megnéztem még azt a pár értesítőm ami volt, de nem volt benne semmilyen érdekfeszítő dolog. Anna postolt pár linket az üzenőfalamra. Már szokásává vált. Az e-mail fiókomat megnyitottam ugyebár. Máskor nem szoktam nézegetni mert valószínűleg tele van hirdetésekkel vagy értesítésekkel, de most úgy éreztem meg kell tennem. Mint utólag kiderült jól tettem. Láttam egy magán levelet. A feladó: David Bright. Ez még magában nem is lenne furcsa hisz számítottam rá, de a téma már annál inkább főleg, hogy magyarul volt írva....:.Az apád...

Amy H.

Örülnék pár kominak. Légysziii' *.*