Chapter 2. - Everything begin.

"....Turn my back to the door , feels so much better now, don't even try anymore, nothing left to lose..." 

Chapter 2. -Everything begin.

Sokadjára kezdtem el olvasni a levelet. Még mindig nem hittem a szemeimnek. Nem tudtam elképzelni, hogy az anyám akire mindig is felnéztem ilyen lenne. Nem tudtam elhinni, hogy minden amit eddig valóságosnak hittem és szerettem egyszerűen köddé vált és nem maradt belőle semmi csak a fájdalom. Az egész életem egy hazugság volt.

„Kedves Léna!

Tudom, hogy ez furcsa neked, hisz nem is ismersz, úgyhogy valószínűleg most készülsz rákattintani a kis x-re ott a sarokban, de kérlek NE TEDD! Szeretnék elmesélni neked egy történetet.

Egy nagyon hideg napon, október vége felé járt már az idő találkoztam egy fiatal lánnyal Magyarországon. Egy ügyvédi irodában dolgozott recepciósként, amikor én a válásommal kapcsolatos ügyeimet intéztem. Barna göndör haja ami a derekáig ért csak kiemelte gyönyörű zöld szemeit, fehér bőrét és homokóra alakját. Tökéletes volt. Mivel az akkori ügyvédem éppen nem tartózkodott bent az irodában és várnom kellett rá, így mit is tehettem volna, érdekes csevejbe merültem vele. Már akkor megfogott kislányos bájával és gyönyörű mosolyával. Elkértem a számát és mivel akkor pont nem volt senkije pár napra rá elkezdtünk randizni. Mindent elsöprő szerelem volt a miénk, de nem maradhattunk együtt. Két hónap múlva kaptam egy állást az angol  fővárosban, Londonban. Elfogadtam. Nem tehettem meg, hogy vele maradok, a fiam akkor volt két éves és valamiből el kellett tartanom, miután az anyja csak egyszerűen lelépett. Rettegtem mit fog szólni. Igaz, hogy órákig zokogott, de elfogadta. Tudta, hogy nekünk ez hosszútávon úgysem működhetne. Angliába költöztünk. Ott hagytam a családomat, barátaimat, a szerelmemet. Egy teljesen új életet kezdtünk, csak én és a fiam, Daniel.

Hamar beleszoktunk az ottani életbe, kezdtem úgy érezni minden rendbe jön és elfelejteni álmaim nőjét aki az édesanyád volt. A munkahelyemen megbecsültek és szerettek. Jól éltünk. Épp Dan-ért indultam az óvodába amikor kaptam egy telefont, az egyik otthoni barátomtól, hogy született egy gyönyörű kislányom.

Mindez 1996 júliusában történt, három nappal a kislány születése után akit, mint megtudtam Lénának neveztek el. Rögtön hívtam az anyádat, órákig, napokig sőt hónapokig könyörögtem neki, hadd lássalak. Sikertelenül. Nem akarta engedni. Férjhez ment mielőtt még megszülettél volna, a férje pedig a nevére vett téged. Csak reménykedni tudok benne, hogy mindent meg ad neked és szeret. Ez után még három évig minden héten legalább egyszer  felhívtam őket, hogy találkozhassak veled, de nem hagyták. Bevallom szégyenszemre feladtam.

Pár napja a fiam megtalált az interneten és rám parancsolt, hogy ne adjam fel, próbáljam meg veled felvenni a kapcsolatot. El sem tudod képzelni mennyire szeretne megismerni téged, ahogy én is.

Sajnálom, hogy nem ismerhetlek csak képekről. Sajnálom, hogy nem lehettem melletted. Gyönyörű nagylány lettél.

Tudom, hogy nem érdemlem meg és tudom, hogy most teljesen összezavartalak, de szeretném ha legalább egy esélyt adnál, hogy megismerhesselek.
Könyörgöm adj valami választ! „

Ennyi. Kész. Végem. Egyetlen egy szó járt a fejemben. NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM!

****

A szobám kész káosz. Minden családi kép keretestől, összetörve a földön hever mintha tornádó söpört volna végig a szobán. A függönyök behúzva, csak a fürdőszobából beszűrődő fény világítja meg a teret. Az ágyam tetején könyvek és ruhák hevernek szanaszét, amiknek tetején ott ülök én egy párnát szorítva a mellkasomhoz körülvéve használt zsebkendőkkel.

- Léna, kicsim kérlek engedj be!- azóta áll az ajtó előtt mióta meghallotta ordítással kevert zokogásomat. Csodálkozom, hogy még nem adta fel. Anya nincs itthon, elment az öcsémért. Talán jobb is nem tudom miket vágnék a fejéhez ha most összetalálkoznék vele.

A csendet csak szipogásaim és reszelős lélegzetvételeim hangjai törték meg. Bombaként hasított bele az ajtó túloldaláról jövő dörömbölés.

- Léna kérlek!- meguntam. Szükségem van az apámra, még akkor is ha nem ő a vérszerinti. Ő nem tehet semmiről. Gondolatmenetem végére rájöttem, hogy az egyetlen aki itt hibás az az anyám. Miatta nem ismerhetem az igazi apámat.

Egy ideig eltartott míg kiszabadultam a ruhák és könyvek rengetegéből, de sikerült. Szép lassan nagy levegőket véve odasétáltam az ajtóhoz és elfordítottam benne a kulcsot. Apu amint meglátott rögtön az ölelésébe vont és kifújta a nagy valószínűséggel régóta bent tartott levegőjét.

- Tudod, hogy nem én vagyok a vérszerinti, igaz?- motyogta a hajamba.

- Tudom. - suttogtam bólogatva és még jobban hozzá bújtam.

****

- Akko most mi van anyukáddal?- kérdezte Anna. Egymással szemben ültünk az ágyamon. Miután apa bejött mindent elmesélt. Két órával később anyu is megérkezett, aki amint meglátott engem a kanapén ülve könnyes, kisírt szemekkel, ahogy apu előttem térdelve magyaráz csak annyit kérdezett: „Tudja?”. Próbált magyarázkodni, hogy ő nem akarta és sajnálja, de nem hittem neki. Már nem.

- Nem beszélek vele. – a takaróm piszkálását sokkal érdekesebbnek találtam mint, hogy a szemébe nézzek.

- Valamikor meg kell ezt beszélnetek. – suttogta és megállította takarómon mászkáló kezemet, hogy a szemébe nézzek. – Szeretnél találkozni vele?

- Kivel?- ráncoltam össze egy pillanatra a homlokomat. - Az apámmal?

- Vele.

- Fogalmam sincs. –sóhajtottam. Csábított a gondolat, hogy megismerjem őt és a testvérem, de ezt magamnak sem vallottam be. – Viszont a bátyámmal szeretnék találkozni. - mosolyodtam el. Mindig is egy bátyót akartam, aki megvéd mindentől és benne van minden hülyeségben amit kitalálok, de ha valami nagyon rosszat akarnék elkövetni , akkor meggátolna benne.

- Helyes? – húzogatta a szemöldökét. Komolyan az ilyen perverz nézéseitől mindig besírok.

- Hééé, azért mégis csak a bátyám!- pirítottam rá, de a szám sarkában így is megjelent egy kis mosoly, ami azért a történtek fényében nagy dolog. Mindig sikerül kirántania a depressziómból, ezért is imádom annyira. - Amúgy meg nem tudom, még nem láttam.

- Mi az, hogy nem láttad?- kiáltott fel egy másodperc erejéig , majd fel is pattant az ágyamról, de mivel az egész össze volt túrva, nem látta, hogy hova lép. Így eshetett meg, hogy a lába beleakadt a plédbe ő pedig egy kecses fejessel, orra vágódott. Talán életemben nem röhögtem még ennyire. Jó volt kicsit elfeledkezni a dolgokról. – Nem röhög, együtt érez! – morgott. – Inkább mondd meg, hogy hol van az idióta laptopod!

****

- Hű…- ez volt akkor minden amit ki tudtam préselni a számon. Daniel Bright. Barna haja felzselézve emelte ki  fehér bőrét és kék szemét. Arcát egy piercing díszítette, vörös ajkai olyanok voltak mint az enyémek. Bárki aki ránézett megmondhatta, hogy ő az az igazi örökvidám fiú. Szemeiben ott ült a vidámság, ajkai kaján mosolyra görbültek, kezében egy sörös üveget tartott. Két oldalán két-két srác támasztotta, átkarolva őt. A barátai lehettek. A kép címe: Don’t stop the party. ;D

Arcunk kísértetiesen hasonlított. Még a vak is láthatja, hogy tényleg testvérek vagyunk.

A következő kép: I love you Dad!

Ő és egy férfi ül egymás mellett egy hintaágyon, valamilyen kertben készülhetett a kép. Kezükben egy-egy gitár, szemük lehunyva, arcuk szinte ugyanolyan. Az idősebb férfi énekel valamit. Az arcán látni a fájdalmat, de a küzdeni akarást is. A kép alatt egy kis szöveg szerepel : I wish you were here lil’ sis. :’(

****

- Léna!  What are you going to do at the weekend?- angol kurzus, dupla óra, szünet nélkül. Klassz. Itt őszülök meg. Most mondjam azt, hogy „Kiderült, hogy nem is az az apám akit eddig annak hittem, az anyám egész életemben át vágott , van egy bátyám , de nem ismerhetem sem őt sem az apámat mert Angliában élnek, szóval nem tudom mit csináljak.„ ?! Nem, inkább nem. Kezdjük ott, hogy semmi köze hozzá. Idióta Maris.

- I will sleep a lot . –  Nem is fogok tudni aludni semmit, egyfolytában járni fog az agyam. Kérdezze inkább őt, semmi hangulatom ehhez.

- Oh really? Anna, what are you going to do at the weekend ? – sikerült. Lecsúsztam a székemen kezembe vettem a telefonomat és elé tettem a könyvemet.  Szépen elszórakkoztam vele. Szeretem az Angry Birds-t, jó figyelem elterelésnek. Mikor már ezt is meguntam másodpercenként néztem az órát, csak legyen már vége a napnak.

Hmmm……el kéne mennem valami mágusnak.

- Hétfőre kérem a fogalmazásokat. – Anyád!

Ezután én voltam az első aki kivágódott a teremből. A szekrényemhez sétálva megint szenvedtem egy sort a lakattal, de sikerült leszednem. A kabátomat kikaptam, egy pár könyvemet bedobáltam és Annát meg sem várva haza indultam.

Az út most hosszabnak tűnt mint eddig. Az ég beborult, az utakon szinte senki sem járt. Az eddig megnyugvást jelentő otthon hirtelen teljesen másnak tűnt . Már nem azt éreztem, hogy hazamegyek, kipihenem magam és alszom. Most azt éreztem, hogy haza megyek vár rám egy kínos találkozás az anyámmal. Kínnak éreztem azt, hogy velük kell vacsoráznom és azt tettetnem mintha minden rendben lenne, hogy az öcsém ne vegyen észre semmit abból ami körülöttem folyik. Sok volt ez nekem.

Fapofával sétáltam be a kapunk, a kutyám vidám üdvözlése sem tudott mosolyra bírni. Minden más volt. Fapofával léptem be az ajtón, vettem le a kabátomat és a csizmámat és ugyanígy fapofával mentem be a konyhába ahol az öcsém a pultnál rajzolt, anyu pedig mosogatott.

- Szia kincsem!- köszönt amikor meglátott.

- Csá!- löktem oda és elsétálva mellette leültem az öcsém mellé. – Mizu öcsi?

- Semmi. - mondta és abbahagyta a színezést, hogy rendesen felém tudjon fordulni. – Miért vagy szomorú?

- Én nem vagyok szomorú. –néztem rá megütközve. Hogy ez a gyerek mindent észrevesz.- Miért lennék szomorú?

- Hallottam, hogy sírtál. – nézett a szemembe határozottan.

- Ádám menj hozd le az olvasó könyvedet, jó?- szólt neki anya, mire a kis ördögfióka szót fogadott és felbukdácsolt az emeletre. – Nézd, kicsim….

- Nem érdekel, anya. – állítottam le még mielőtt belekezdett volna a szentbeszédbe. – Én értem, hogy miért tetted. Tudom, hogy jót akartál, de ne kérd, hogy fogadjam is el mert nem fogom….

- Akkor mit tegyek? Mit tegyek, hogy megbocsájts nekem? –nézett rám könnyekkel a szemében. Döntöttem.

- Engedd, hogy megismerjem….   

Nehezen jött össze (kevesebb is mint az előző) , de készen lett. :)

Amy H.

Kumiko: Na azért ne túlozzunk. ;) Köszönöm szépen. ♥

Nusi: Imádlak, nagyon tudod.  ♥

Floo♥: köszönöm szépen, hogy itt vagy. sokat jelent. :) tudom én is sajnálom, de már kinőttem belőle, bár még mindig szeretem. :) nagyon nagyon köszi, hogy itt vagy. :)♥

Belieber: Köszönöm szépen neked is, hogy itt vagy. :)

Ugye ide is kapok komikat? *.*